( Szavazat)47 megjelenítés Az iskolásoknak szállított tej és kifli minőségének ellenőrzésében illetékes szervek – a fogyasztóvédelem, az élelmiszer-biztonsági hivatal, a tisztiorvosi szolgálat, a tanfelügyelőség – a prefektusi hivatal alárendeltségébe tartoznak, ezért Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Andrei Jean-Adrian prefektushoz fordult azzal a kéréssel, hogy az említett szolgáltatás minőségére szigorúbban figyeljenek. Ugyanakkor a tanácselnök az említett dekoncentrált intézmények együttműködését kérte, mivel a megyei tanács nem járhat el a segítségük nélkül, hiszen például csak jegyzőkönyvek alapján tudja felbontani a hibázó cégekkel a szerződést, azok nélkül meg van kötve a keze.
Utolsó frissítés: péntek, 2012 október 19
Borboly Csaba azt is kérte a prefektustól, hogy támogassa azt a javaslatot, amelyet Hargita Megye Tanácsa dolgoz ki a vonatkozó, 6/2012-es jogszabály módosítására, és amely a változtatás szerint lehetővé tenné, hogy – az előző évekhez hasonlóan – ismét a polgármesteri hivatalok bonyolítsák le a közbeszerzést a tej-kifli szolgáltatásra. A tanácselnök ugyanis, mint már többször nyilatkozta, rossznak tartja azt a rendszert, mely szerint a megyei tanácsoknak kell megszervezniük a közbeszerzési eljárást a tej-kifli programra, és így – habár Hargita Megye Tanácsa külön-külön licitet írt ki a megyének mind a 67 önkormányzatára – a nagyobb cégek nyertek, köztük más megyei vállalatok. Az előző években a törvény megengedte, hogy a polgármesteri hivatalok írják ki a közbeszerzést, aminek köszönhetően a helyi kis cégek is labdába rúghattak, és ennek hasznát a gyerekek látták a friss termékek révén.
Csíkszereda, 2012. október 18.