( Szavazat)35 megjelenítés
Hargita megyében nagyobb az egy főre eső GDP, mint Maros megyében
A legutóbbi, 2010-es esztendőre vonatkozóan az Országos Statisztikai Hivatal által mért adatok szerint az egy főre jutó GDP Hargita megyében 4308 euró, míg Maros megyében ez a szám 4135 euró, tehát csaknem 200 euró a kettő közti különbség Hargita megye javára
Utolsó frissítés: kedd, 2011 június 21
A tanácselnök, a blogbejegyzéséhez hozzáfűzve, azt nyilatkozta, hogy szerinte Dorin Florea vagy szándékosan hazudott, vagy csak tájékozatlan volt, és hivatalos bocsánatkérésre szólítja fel a marosvásárhelyi elöljárót.
– 2008 óta elindultunk a fejlődés útján, és ezen az úton kell továbbhaladnunk – jelentette ki Borboly Csaba.
A blogban leszögezi: „…ha fejlettségről meg úgymond gazdasági mozgáskorlátozottságról akarunk beszélni, akkor ezt meg lehet tenni, de fordított irányban. Azaz ha a három székelyföldi megyét vesszük, akkor nem Maros, hanem Hargita kellene üljön a magas lovon, de nem tesszük, mert érdekeink közösek, és a GDP-adatok meg a történelmi, kulturális és mindenféle mutatók egyértelművé teszik, hogy Maros, Hargita és Kovászna megye, tehát a hellyel-közzel a történelmi Székelyfölddel megegyező térség egy fejlesztési régióba tartozik.” A megyei tanács elnöke hozzáteszi: Hargita megye úgy képes erre a teljesítményre, hogy itt nincsenek GDP-produkáló nagyvállalatok, mint mondjuk Brassó, Szeben vagy Maros megyében. „És ez az igazán fontos dolog, mert azt jelenti, nálunk nem a gyárosok, a multik termelik a GDP-t, hanem a kis- és középvállalkozások. És ez a jövő, nem a nagy gyárak, amelyek ma itt vannak, holnap meg Kínában landolnak” – írja Borboly Csaba.
Csíkszereda, 2011. június 21.