Bukaresti IndAgra nemzetközi agrárvásár, 2011

( Szavazat)36 megjelenítés
Október 19-én nyitotta meg kapuit és október 23-ig tartott az IndAgra nemzetközi agrárvásár Bukarestben, amelyen Kovászna, Hargita és Maros megye egységesen képviseltette magát székely termékekkel.
 
Az IndAgra nemzetközi agrárvásárt immár tizenhatodik alkalommal szervezték meg a bukaresti Romexpón, a Székelyföld-stand pedig immár másodszor kapott helyet ezen a rendezvényen. A székely árusoknál hús és húskészítmények, sajtféleségek, méhészeti termékek, lekvár, szörp, házi kenyér, mustár, tésztafélék, kürtőskalács és mézespogácsa kapható. Az ötnapos vásáron Hargita, Kovászna és Maros megyéből tizenöt termelő kínálta portékáját, így népszerűsítve Székelyföldet és a Székely terméket.
 
A Székelyföld-stand megnyitóján Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke azt hangsúlyozta, hogy a székely termékek bárhol megállják a helyüket. A székelyföldi termelőket arra bátorította, hogy érdemes Bukarestben, román többségű térségekben is terjeszkedni, hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy a székely árunak presztízse van, például Ilfov megyében is. „A Székelyföld-stand által a valósággal is megismertetjük az ország lakosságát, ugyanis sok bukaresti újságíró, politikus Székelyföldről csak rosszat mond, ezzel szemben az ide látogatók, a vásárlók az ellenkezőjével szembesülhetnek.”
Tánczos Barna államtitkár szerint a vásár kiváló alkalom a székely hagyományos termékek bemutatására, illetve piacuk erősítésére. Meglátása szerint egyre nagyobb az érdeklődés a biotermékek iránt, és egyre népszerűbbek a Székely termékek is. „Bízom benne, hogy a székely termelők hasznos kapcsolatokat teremtenek az IndAgra vásáron” – mondta a megnyitón az államtitkár. A vásár nyitónapján Kovászna megyét Demeter János, a megyei tanács alelnöke képviselte.
A hat fabódéval és öt sátorral felsorakozó Székelyföld-standhoz ellátogatott Valeriu Tabără mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter is, aki tavaly a legjobb standnak a székelyföldit tartotta. Ezúttal is megkóstolta az ökörsültet, amely előtt órákon át kígyózott a sor.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774