Cél: 500 kilométer aszfaltút Hargita megyében

(0 Szavazat)44 megjelenítés

Hargita Megye Tanácsának RMDSZ-frakciója eleget szeretne tenni annak a vállalásának, hogy a mandátum végéig a megyei utakból 500 kilométer út lesz aszfaltozott. A cél elérése érdekében ötmillió eurót szánnak, és a munkálatok már tavasszal elkezdődnek.

Hargita Megye Tanácsa március 11-én tartotta soros havi ülését, amely Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője 2010. évi tevékenységi beszámolójával kezdődött. Az intézményvezető többek között elmondta, hogy Hargita megyében tavaly 40 gyermeket felejtettek a kórházban a szüleik. Az igazgatóság munkatársainak 21 esetben sikerült meggyőzniük a szülőket a gyerek megtartásáról, 17 gyerek hivatásos nevelőszülőkhöz került, és három esetben még nem született végleges döntés. A legtöbb gyermeket Csíkszeredában és  Székelyudvarhelyen hagyják el a szüleik.

 

Napirenden szerepelt a Lóvész–Ajnád-útszakasz felújítása, Hargita Megye Tanácsa kulturális bizottsága vezetőségének kijelölése, a 2011-es lovasprogramok, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatósága költségvetésének 106 391 lejjel való kiegészítése, valamint a Temes, Beszterce-Naszód és Kolozs megyei magyar közösségvédelmi egyesületekkel való együttműködés folytatása az Összetartozunk szórványprogram keretében. Mindezek mellett döntés született a megyei utak karbantartását célzó programról, a Hargita megyei hegyimentő közszolgálat modernizálásának folytatásáról, valamint a DJ 124 és a DJ 136 megyei út felújításáról is. A testület visszahívta Kovács Árpád András megyei tanácsost a Tölgyesi Pszichiátriai Kórház vezetőtanácsából, akinek helyét Petres Sándor, a megyei tanács alelnöke veszi át.

A tanácsülés szünetében tartott sajtótájékoztatón Borboly Csaba tanácselnök elmondta,  hogy Hargita Megye Tanácsa legfőbb prioritásai közé tartozik a megyei utak leaszfaltozása, ugyanis a megyei RMDSZ-frakció eleget szeretne tenni azon vállalásának, miszerint a mandátum végéig a leaszfaltozott megyei utak hossza 500 kilométer lesz. Erre ötmillió eurót szánnak, amit saját megtakarításokból, pályázatokból és támogatásokból különítenek el. A tanácselnök reméli, a munkálatok már tavasszal elkezdődnek.

Csíkszereda, 2011. március 11.

  

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774