Cél: sikeresen hasznosítani a természetvédelmi területeket

( Szavazat)31 megjelenítés
Környezetvédelmi konferenciát rendeztek Marosfőn
 
Környezetünk szolgálatában címmel tartott szakmai konferenciát a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás április 13-án, pénteken Marosfőn. A találkozó célja egy egészséges párbeszéd kialakítása az adminisztratív, a civil és a vállalkozói szférák között a természetvédelem, a környezetvédelem és a turizmusfejlesztés területén. A Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás mint önkormányzatok által létrehozott civil szervezet fő törekvése a közigazgatási és civil szféra közti párbeszéd és együttműködés erősítése.
 
Az eseményen részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki köszöntőbeszédében kifejtette, hogy lehet keresni, ki a hibás a Natura2000-es területek kiterjesztésében, de ennek nem sok értelme van, sokkal inkább arra kell összpontosítani, hogy közösen, együtt dolgozva és gondolkodva sikeresen tudjuk hasznosítani a természetvédelmi területeket. A tanácselnök elmondta, hogy a megyei tanács ennek érdekében több millió euró értékű projektek kidolgozását vállalta a területek gyámjaival és adminisztrátoraival közösen.
A rendezvényen felszólalt Szép Róbert, Hargita Megye Tanácsa fejlesztési igazgatóságának vezetője is, aki ismertette a megyei tanács környezetvédelmi projektjeit, őt követte Hegyi Barna, a Békás-szoros–Nagy-Hagymás Nemzeti Park igazgatója, aki természet és környezetvédelem fontosságára hívta fel a figyelmet. Gászpor István, a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás igazgatója bemutatta a szervezetet, ennek kialakulását, tagjait, célkitűzéseit és jövőbeli terveit. Gászpor elmondta, hogy két területen fejti ki tevékenységét a szervezet: turizmusfejlesztés és népszerűsítés, valamint környezet- és természetvédelem. Az idei tervek közt szerepel több környezetvédelmi és turisztikai projekt kidolgozása, melyek összértéke több millió euró.
Both József, a Környezetvédelmi Ügynökség munkatársa a Natura2000 program előnyeit mutatta be a hallgatóságnak, külön kiemelve, hogy nem szabad a program negatív aspektusaira szorítkozni, hiszen több esetben a Natura2000-es szabályozásoknak köszönhető, hogy Hargita megyei lakosok ezrei nem szennyezett ivóvizet fogyasztanak háztartásaikban.
Laczkó Zoltán, a Békás-szoros–Nagy-Hagymás Nemzeti Park munkatársa a park felbecsülhetetlen természeti értékeit mutatta be, és elmondta, hogy a jövőben több figyelmet kell szentelni az értékmentésnek, ugyanakkor nagyon fontos a nemzeti park bekapcsolása a turisztikai körforgásba.
Miklós Júlia, a Zöld SzékelyFöld Egyesület képviselője előadásában a környezettudatos nevelés és magatartás fontosságára hívta fel a figyelmet, és elmondta, hogy a környezet és természetvédelem nem kizárólag a „zöldek” feladata, mindannyiunkban már gyerekkortól kell, hogy tudatosuljon a környezet megóvásának és tiszteletének fontossága.
Dr. Horváth Alpár egyetemi oktató, turisztikai szakértő az idegenforgalom természetvédelemre gyakorolt hatásait vázolta fel. Elmondása szerint Hargita megye turisztikai sikerének kulcsa a természeti értékekben rejlik, kiemelt figyelmet kell azonban szentelni a tervezési, kivitelezési és népszerűsítési folyamatoknak.
Dobos Alpár, a Hargita Megye Tanácsa Energiatakarékossági Közszolgálatának munkatársa az alternatív energiaforrásokról értekezett, felhívva a hallgatóság figyelmét a megújuló energiák gazdag tárházára megyénkben és az ebben rejlő potenciálra.
A rendezvény meghívottai a felcsíki és gyergyószéki közbirtokosságok, polgármesteri hivatalok, erdészeti hivatalok, a Békás-szoros–Nagy-Hagymás Nemzeti Park és a környék civil szervezeteinek képviselői voltak.
 
Csíkszereda, 2012. április 13.
 
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774