( Szavazat)30 megjelenítés Megyeháza-látogatás diákoknak
Hargita Megye Tanácsa tavaly indította el a családeszmény, a családban való gondolkodás terjesztését célzó Családprogramját, melynek kiemelt célja a nagycsaládok népszerűsítése Hargita megyében, a székelyföldi társadalom elöregedésének megállítása, valamint a családok és gyermekek életszínvonalának növelését segítő környezet kialakítása.
Utolsó frissítés: kedd, 2011 április 19
E program részeként megyeháza-látogatást szerveznek diákoknak, hogy az általános és középiskolások megismerhessék a „Fehér Háznak” is becézett csíkszeredai közigazgatási palotát a benne működő közintézményekkel együtt.
Az első két látogatásra április 12-én, illetve 14-én került sor. A megyei tanács munkatársai előbb a csíkszeredai József Attila Általános Iskola második osztályos tanulóit, majd az ugyancsak a megyeszékhelyen működő Joannes Kájoni Közgazdasági Iskolaközpont közigazgatási technikus szakán tanuló tizenegyedikeseit fogadták. A látogatókat Borboly Csaba tanácselnök vendégül látta irodájában. Megmutatta a forródrótos telefonkészüléket, amellyel közvetlenül felhívhatja az államelnököt, a diákok kipróbálhatták íróasztalának székét, és kitekinthettek a Szabadság térre az iroda erkélyéről.
– A hozzánk látogató tanulók megismerhetik közelebbről a közigazgatási munkát, betekintést nyerhetnek a köztisztviselők munkájába, és fogalmat alkothatnak a közintézmények működéséről. Mindennek szerepe lehet abban, hogy felnőttként, tanulmányaik elvégzése után ezt a pályát válasszák, vagy ha nem is, a látogatáson szerzett ismereteik hozzájárulhatnak ahhoz, hogy tájékozott állampolgárokká váljanak – nyilatkozta a program kapcsán Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki a másodikosokat elkísérő pedagógusnak megyezászlót adott át, azaz a kék-arany színű székely lobogót.
A vendégek ellátogattak több irodába, fogadta őket Ferencz Salamon Alpár főtanfelügyelő is. A megyeházán a diákok számos kérdésre választ kaphattak: milyen kapcsolat van a megyei tanács és a helyi tanácsok között, hogyan foglalkoznak a beadott kérelmekkel, hol tartják Hargita Megye Tanácsa üléseit, hol végzi a munkáját a tanácselnök, mi a szerepe a megyei tanácsnak a bukaresti és brüsszeli kapcsolatokban, illetve mit tehet az intézmény az épített és természeti környezetért. A tanulók megtekintették az üléstermet is (más néven márványterem), ahol a tanácsosi testület szokott dönteni a tanácshatározatok elfogadásáról. A másodikosok kipróbálhatták az elektronikus szavazógépet, megtapasztalva, milyen megnyomni az „Igen”, a „Nem” vagy a „Tartózkodik” gombot, míg a tizenegyedikesek éppen egy rendkívüli tanácsülés ideje alatt érkeztek a terembe, és annak munkálatait követhették figyelemmel néhány percig. Az épület óvóhelyének meglátogatása is szerepel a programban, így a tanulók megtekinthették az illető helyiségeket, illetve az ott található, katasztrófa esetén használatos eszközöket.
Ezenkívül az épületben működő tévéstúdióban mindkét csoport tagjainak lehetőségük nyílt megtapasztalni, milyen kamera előtt ülni és bemondani. Súgógép híján a vállalkozó kedvűek a kamera lencséje alá tartott A4-es lapról olvasták fel a Hargita Magazin egyik hírének felvezető szövegét.
Előzetes bejelentkezés nyomán a megyéből további osztályok érkezhetnek a csíkszeredai „Fehér Házba”, hogy bepillantást nyerjenek a közigazgatási munkába.