Csángóprogram 2010

( Szavazat)38 megjelenítés
Elvállalni a nagy testvér szerepét
Hargita Megye Tanácsa idén is támogatja a Csíkszeredában tanuló 76 csángómagyar gyerek iskoláztatási költségeit. A megyei önkormányzat 2010-ben 25 ezer lejt különített el a Bákó megyei csángók támogatására.

„Szeretnénk, ha a székelyföldi és a csángómagyarok között élő kapcsolatok alakulnának ki, ezzel is segítve őket identitástudatuk megőrzésében – jelentette ki Borboly Csaba megyeitanács-elnök a Vidékfejlesztés és Programigazgatóság által szervezett április 14-i, csíkszeredai megbeszélésen. – Az anyaország szerepét átvállalva szeretnénk a csángó kultúrát bekapcsolni Székelyföld kulturális életébe, hogy a székelyföldi emberek megismerhessék a történelem viharai miatt szülőföldjüktől távol került testvéreinket, ugyanakkor a mezőgazdaság és a turizmus terén is próbálunk segítségükre lenni.”
2010-ben eddig már két csángókkal kapcsolatos rendezvény is volt a megyében: bemutatták Posch Dániel Csángómagyarok Moldvában című kötetét, valamint Iancu Laura Budapesten élő csángó származású költőnő könyveit, számolt be Zonda Erika programigazgató. A Benke Pável Bákó megyei RMDSZ-elnök és Ferencz Éva, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége oktatási programjának felelőse jelenlétében tartott megbeszélés gerincét az idén szervezendő programok alkották. Petrás Mária keramikus munkáiból április 22-én nyílik kiállítás a marosvásárhelyi Bernády Házban, szeptemberben pedig a Tatros forrásánál csángó táncházat szerveznek. Csíkszeredában ősszel tartják majd a csángónapokat, továbbá csángó táncházak szervezése és a hagyományőrző csoportok megerősítése is szerepel a megyei tanács terveiben, hangzott el a megbeszélésen.
Csíkszereda, 2010. április 14. 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774