Csíkcsomortánban is megszervezték a Székelyföldi Akadémiát

( Szavazat)23 megjelenítés
A Hagyományos székely termékek, mint lehetőség a Székelyföld gazdasági felemelkedésében címmel, illetve Az oktatásról az Európai Unióban témában tartott előadást Márton István, Hargita Megye Tanács Vidékfejlesztési Közhasznú Társaság Igazgatója és Csutak István fejlesztéspolitika szakértő Csíkcsomortánban.
 
Az egybegyűlteket Ferencz Csaba, Pálfalva község polgármester köszöntötte. Beszédében elmondta, a Székelyföldi Akadémia egy nagyon hasznos kezdeményezés Hargita Megye Tanácsának részéről, hisz a rendezvény egy hatalmas lehetőség arra, hogy a település értelmiségi rétege be tudjon kapcsolódni a politikai párbeszédbe, együtt találni megoldásokat az aktuális problémákra, együtt megtalálni a fejlődési lehetőségeket, és együtt kialakítani egy pozitív jövőképet.”
 
Hargita Megye Tanácsának részéről Becze István tanácsos ismertette a Székelyföldi Akadémia rendezvénysorozat célját: „fontos szempont, hogy közösen tudjuk megbeszélni a problémákat, lehetőségeket, konzultálni tudjunk a község értelmiségi embereivel, bevonni őket a politikai döntéshozatalba, hogy bátran kimondhassák véleményeiket hisz közösen kell építsük a jövőt. Az akadémia lehetőséget nyújt arra, hogy közösen gondolkodjunk a fenntartható fejlődés lehetőségeiről.
 
Csutak István bemutatta az olvasási, írási, számolási készségeket az Európai Unióban, miszerint az uniós teljesítmény romlik, az olvasási nehézségekkel küzdő 15 évesek aránya a 2000-es 21,3 százalékról 2006-ra 24,1 százalékra emelkedett. Beszélt a korai tanulás nyújtotta jobb lehetőségekről, valamint az iskolai lemorzsolódás okairól és tényezőiről.
– Az oktatási rendszereknek arra kell törekedniük, hogy egy kudarcot se tekintsenek orvosolhatatlannak, és egy tanuló se hagyja el az iskolát azért, mert azt gondolja, hogy nem képes tanulni – mondta a szakember.
 
Márton István A hagyományos székely termék, mint lehetőség a Székelyföld gazdasági felemelkedésére témakör ismertetésekor hangsúlyozta:
– A vidéknek alulról kell építkeznie, csak így lehet integrált, komplex vidékfejlesztésről beszélni. Fontos kivédeni a globalizáció negatív hatásait, a termékeinken fel kell tüntetni azok származási helyét a Székely termék és a Székelyföldi védjegy segítségével. Eddig 21 termelő kapta meg a védjegy használati jogát, és hat elbírálás alatt található.
 
A vidékfejlesztési egyesület elnöke bemutatta Hargita megye mezőgazdasági helyzetképét a rendszerváltás után, a helyi specifikus problémákat, mint az állattenyésztés és növénytermesztés, valamint részletesen kitért Hargita megye gazdasági fejlődésének lehetőségeire azaz a húsmarha tenyésztés és a biokultúra kialakítása.
 
Csíkcsomortán, 2011. szeptember 22.
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774