Csíkszentimrére is eljutott a Székelyföldi Akadémia

( Szavazat)39 megjelenítés
Csíkszentimrén rendezték meg a Székelyföldi Akadémiát február 16-án. A Hargita Megye Tanácsa által szervezett rendezvénysorozaton az érdeklődők a biogazdálkodásról, valamint a Hargita-hegység rendezési tervéről hallgathattak előadást. Kencse Előd polgármester beszédében üdvözölte az előadókat, résztvevőket és hangsúlyozta az akadémia fontosságát, hiszen mint fogalmazott, a különböző beruházások, infrastruktúra fejlesztése mellett az emberekkel való beszélgetés, az információ eljuttatása nagyon fontos. Nem ok nélkül választották a biogazdálkodás témát, az itt élő emberek nagy többsége ugyanis mezőgazdasággal foglalkozik, mondta a község elöljárója.
 
Máthé Emma, a Hargita Megyei Agrárkamara munkatársa előadásában a biotermelésről mint a gazdálkodás egyik alternatív módjáról beszélt. Részletezte a biogazdálkodás előnyeit, az arra való áttérés lépéseit. Kiemelte, hogy a biogazdálkodás megértéséhez szemléletváltásra van szükség. Az „az vagy, amit eszel” és „a termőföldet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól vettük kölcsön” felfogás e szemléletváltás szerves eleme. Fontos odafigyelni arra, mit is eszünk, és táplálékunk milyen forrásból származik. Mint elhangzott, a biogazdálkodók száma Ausztriában és Svájcban a legnagyobb, ám Romániában is kezd növekedni. Hargita megyében 62 biotermelő van, ebből 44 méhész, és tevékenységüket a román állam is támogatja.
A Hargita-hegység rendezési tervéről Ferencz Csaba, a megyei tanács munkatársa elmondta, hogy az többek közt a turizmus fejlesztését is előirányozni kívánja. A lényeg az összehangoláson van, például olyan sípályák kialakítására lenne szükség, amelyek a sízőknek 500 méternél hosszabb távú lesiklást biztosítanak. Ferencz Csaba előadásában számos további példát ismertetett, amelyek felismerése és megvalósítása a helyiek odafigyelésén, illetve a települések közti együttműködésen is múlik.
 
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774