Csomafalván lengtek a történelmi székely zászlók

( Szavazat)42 megjelenítés
Bemutatták Gyergyócsomafalván azt a 17 történelmi zászlót, amelyet a Hargita Megye Tanácsa által létrehozott munkacsoportban dolgozó szakemberek kutattak fel és készíttettek el. A lobogókat Mihály János történész ismertette október 16-án, szombaton a gyergyócsomafalvi művelődési otthont igen szép számban megtöltő, idősekből és gyerekekből álló közönségnek. Minden egyes zászlót meglengettek a színpadon, és Mihály János érdekes információkkal szolgált a történetükről.
 
– A zászló már a régmúlt időkben is egy olyan jelkép volt, amely alatt gyülekeztek az emberek. Az együvé tartozást szimbolizálta, ugyanakkor lelkesített is, hiszen bátorságot, szeretetet és folytonosságot jelképező elemeket hímeztek rájuk – mondta a történész, aki szerint csak egy gazdaságilag erős Székelyföld képes fenntartani és ápolni ezeket a szimbólumokat.
A zászlók felvonultatásánál jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is, aki kijelentette, hogy a gazdaságilag erős Székelyföld zálogai maguk a zászlók. A tanácselnök reményét fejezte ki, hogy a lobogók bevonulása a köztudatba azt a motiváló erőt fogja jelenteni, amelynek segítségével megvalósul az erős Székelyföld.
Csíkszereda, 2010. október 16.
 
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774