Díjazták a Bözödi György-pályázatra beérkezett műveket

( Szavazat)32 megjelenítés
Lokodi Imre újságíró és Zsidó Ferenc író vehette át a Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Kiadóhivatal, illetve a Székelyföld folyóirat szerkesztősége által felajánlott díjat.
A Székelyföld kulturális folyóirat csíkszeredai székhelyén március 30-án díjazták a folyóirat által közel egy éve meghirdetett Bözödi György-pályázatra beérkezett pályaműveket. A kiírás értelmében a jelenkori erdélyi társadalom sokszínű valóságából merítő, nyelvi igényességgel megírt, olvasmányos riportok, irodalmi szociográfiák kategóriában beérkező művek közül a kéttagú zsűri – tagjai: Ferenczes István, a folyóirat szerkesztője, valamint Oláh Sándor társadalomkutató – Lokodi Imre újságíró pályamunkáját második, míg Zsidó Ferenc író művét harmadik díjjal jutalmazta. A lap szerkesztősége a beérkezett művek közül egyet sem talált megfelelőnek az első díj elnyerésére.
 
– Azért hirdettük meg ezt a pályázatot, mert úgy tűnik, a riport mint műfaj kikopott a napilapokból, pedig egy nagyszerű, a jelen társadalmával foglalkozó műfaj. Elszomorító, hogy a fiatal generáció részéről egyetlen pályamunka sem érkezett, bár a felhívás közel fél évig volt kint a kolozsvári újságírói egyetem hirdetőfalán. Nincs érvénytelen pályázati kiírás: ha egy pályázatra egyetlenegy mű sem érkezik, az is egyfajta jelzés. A zsűrinek 11 pályaműből kellett kiválasztania a mostani nyerteseket – értékelte a lezárult pályázatot Lövétei Lázár László, a folyóirat főszerkesztője.
Oláh István társadalomkutató a pályázatok tartalmi részéről tartott rövid áttekintőt.
– Ez a felhívás egyfajta attitűd-vizsgálatnak is beillik. Megtudhatjuk, hogy az erdélyi értelmiségi hogyan viszonyul a jelenkor problémáihoz. Megállapítható, hogy sajnos egyidejű külön világokban élünk – fogalmazott a társadalomkutató.
Ferenczes István szerkesztő, aki irodalmi szempontból elemezte a műveket, elmondta, hogy a beérkezett 11 pályamunkából nyolc megüti a közölhetőség szintjét, ugyanakkor a művek olvasása közben folyton az az érzése volt, hogy a szerzőknek hiányzik a terepismeretük.
– Olyan művek is érkeztek, amelyeket sajnos sem irodalmi, sem szociográfiai kategóriában nem tudtunk értékelni – jelentette ki Ferenczes.
A nyertes pályaműveket a Székelyföld júniusi számában közlik, és író-olvasó találkozón vitatják majd meg őket.
Csíkszereda, 2012. március 30.
 
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774