Egykori pompájában látható a bögözi falképegyüttes

( Szavazat)60 megjelenítés
A bögözi református műemlék templom felújított freskóinak átadási ünnepségét november 24-én, szombaton tartották. Jelen volt Kelemen Hunor szövetségi elnök, Kovács Örs Levente, az Új Ezredév Alapítvány ügyvezetője, Kató Béla erdélyi református püspökhelyettes, valamint Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. 
 – A bögözi református templom falait a 14. század óta borítják freskók, erre azonban csak a 19. század végén derült fény, mert ezeket sokáig eltakarta a rájuk húzott vakolat – ismertette a templom komplex restaurálási programját Benczédi Sándor műemlékvédelmi szakértő.
Kelemen Hunor volt kulturális és örökségvédelmi miniszter Udvarhelyszék gyöngyszemének titulálta a templomot, kiemelve, hogy a múlt értékeire hagyatkozva kell megteremteni a jelen értékeit.
– A bögöziek nem csodára vártak, hanem elkezdtek dolgozni és keresni ehhez a nagy munkához a segítséget. Csodálatos lett az eredmény! – állapította meg a szövetségi elnök.
A templom felújítása szép példája az összefogásnak: a civil társadalom, a szakma képviselői, a helyi és a megyei önkormányzat, valamint a kulturális tárca támogatásának köszönhetően valósult meg.
– Jó partnerségből jó eredmények születhetnek – ez volt a vezérgondolata Borboly Csaba megyeitanács-elnök köszöntőjének, aki megyezászlót vitt magával ajándékba. Beszédében rámutatott, mi a megyei önkormányzat fő irányelve az anyagi alapok elbírálásánál: – Halat nem tudunk adni, de a halászatban segíteni tudunk: horgászbotot adunk.
A tanácselnök hangsúlyozta: a jó szándékú összefogás nem szokott kudarccal végződni. Borboly Csaba meglátása szerint azon túl, hogy turisztikai célponttá válik a bögözi templom, gazdasági hozadéka is van a műemlékvédelemnek, hisz munkahelyeket teremt. Fontos a falukép védelme és megőrzése szempontjából is, ezért egy kistérségi építész alkalmazása nagy segítséget jelentene a környék településeinek, hangzott el beszédében. A tanácselnök megítélése szerint nagyon sok értékkel rendelkezik a régió, amelynek tudatosításához A székelység története könyv is hozzájárul; ennek érdekében Borboly Csaba különféle didaktikai eszközök használatát szorgalmazta.
 
Csíkszereda, 2012. november 24.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774