Egymásrafigyelésből jeles

( Szavazat)42 megjelenítés
Hargita az ország második legjobb szociális szolgáltatásrendszerével rendelkező megye
 
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője mutatta be június 6-án annak az átfogó országos kutatásnak az eredményeit, amelyet az IRECSON Intézet végzett a Munkaügyi, Család- és Szociális Védelmi Minisztérium megrendelésére, amely a romániai szociális szolgáltatások fejlettségét mérte. 
 Borboly Csaba elismerését fejezte ki a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóságnak, hiszen a keretében tevékenykedő több, mint 760 ember teljesítményét értékelték országos szinten, és a szolgáltatások tekintetében jelesre vizsgáztak, csak a főváros előzte meg Hargita megyét – a szociális szolgáltatások tekintetében az első helyen állunk, a civil szervezetekkel való együttműködést illetően a második helyen.
– Az elmúlt évek folyamán azt az irányelvet követtük a megyei tanácsnál, hogy együtt kell működnünk a civilszervezetekkel, alapítványokkal annak érdekében, hogy bővíteni tudjuk a szolgáltatások rendszerét, és ennek köszönhetően sok olyan feladattal tudunk foglalkozni, amellyel korábban sem a megyei tanács, sem más nem foglalkozott. Ma nagyon széles pályázati rendszert működtetünk, rengeteg értékes tevékenység zajlik, a legközismertebb a Caritassal együtt végzett otthongondozás, amelyet más megyék is átvettek az országban, de beszélhetünk a falugondnokságról, a sérült fiatalok és idősek ellátásáról is – mondta a megyeitanács-elnök.
Elekes Zoltán bemutatta a kutatást, amely az ország 41 megyéjében és Bukarestben zajlott, minőségi és mennyiségi kutatási módszerek felhasználásával. Az adatokat a meglévő adatbázisok felhasználásával, a szakemberek, intézményvezetők és ellátottak megkérdezésével gyűjtötték össze. A kutatásban Hargita megyei intézményvezetőket, civil és állami szférában dolgozó szakembereket is megkérdeztek interjúk, illetve fókuszcsoportok révén.
A kutatás 110 mutatója alapján felállított rangsorokban Hargita megye Bukarest után az ország második legjobb szociális szolgáltatásrendszerével rendelkező megye. A mutatókat 3 nagyobb csoportba foglalták, ezek pedig a szociális szolgáltatások vezetői potenciálját, a szociális szolgáltatások kapacitását és a szolgáltatások eredményességét mérték úgy a civil, mint az állami szférában. A szociális szolgáltatások kapacitása témában Hargita megye első helyen áll a civil szolgáltatók, illetve második helyen az állami szolgáltatók fejezetnél.
A szolgáltatások vezető potenciáljának megállapításánál a kutatás jórészt a szolgáltatások szakszemélyzettel való ellátottságát, képzettséget vette figyelembe – ezeknél a mutatóknál Hargita megye a 2., illetve a 4. helyen végzett.
Elekes Zoltán azt is elmondta, a jó eredményeket elsősorban a Romániában egyedülálló civil, megyei és helyi önkormányzatok közötti együttműködés és a civilszervezetek erős jelenlétének számlájára írják, amelyek lehetővé tették olyan szolgáltatások kiépülését, mint például az egész megyét lefedő otthoni beteggondozói hálózat.
 
Csíkszereda, 2012. június 6.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774