( Szavazat)41 megjelenítés Történelmi összegű pénzátcsoportosításról döntött Hargita Megye Tanácsa a július 2-ára összehívott tanácsülésen, amelyen jelen volt a súlyos áradások miatt megyénkben tartózkodó Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter.
A megyei tanács történetében először fordult elő, hogy egymillió lejt csoportosítottak át a sürgősségi helyzetekre fenntartott alapba, amelyből a megyét ért árvízkárokat fogják helyreállítani.
Utolsó frissítés: vasárnap, 2010 július 04
Az árvizek kapcsán Borbély László környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy a 2005-ös áradásokhoz viszonyítva, amelyek halálos áldozatokat is követeltek, az idén a megye fel volt készülve az árvízre. Amiért mégis kiléptek a folyók a medrükből, az az előre nem látható nagy mennyiségű csapadék volt, amely a klímaváltozás számlájára írható. A miniszter még felhívta a tanácsosok és elöljárók figyelmét, hogy állítsák össze a kárelhártási prioritások listáját, hogy minél hamarabb be lehessen nyújtani a kormányhoz, és hívjanak le minél több uniós alapot, amelyek kimondottan ebből a célból lesznek folyósítva.
Zólya Zoltán osztályvezető, a megyei önkormányzat árvízvédelmi munkacsoportja vezetőjének ismertetője szerint az eddig felmért károk értéke 3,29 millió lej.
Szintén egymilliós értéket érintett, ám ezúttal euróban mérve, egy másik egyhangúlag elfogadott határozattervezet, amely hagyományos feredők kiépítését célozza Borszék, Tusnád, Csíkszenttamás, Gyergyócsomafalva, Csíkkomás, Csíkszépvíz, Madéfalva, Csíkszentkirály és Csíkszentimre településeken. A határozattervezet értelmében a fent említett települések átadják a fürdők kiépítésére elkülönített területet, majd Hargita Megye Tanácsa a munkálatok befejezése után visszaruházza a tulajdonjogot a helyi tanácsokra.
- Azért van erre szükség – mondta Borboly Csaba megyeitanács-elnök –, mert a központi szabályok nem teszik lehetővé az alapok leosztását, így a járható út a területek ügykezelésbe vétele, majd a tulajdonjog visszaadása a már befejezett épületekkel. A helyi tanácsok elkészíttetik a terveket, az egyeztető bizottságokban benne lesznek a helyiek is, és így talán még idejében elkezdhetők a munkálatok, mielőtt az alapokat a kormány visszavonná. Fontos most lépni, mert az idén ez az egyik legnagyobb összegű kormányalap, amelyhez hasonlóban Hargita megyén kívül még tíz másik megye részesül – hangsúlyozta Borboly Csaba.
Napirenden szerepelt még a megyei tanács egyházakkal való együttműködésének programja, amely révén 100 000 lejjel támogatja a Hargita megyei egyházak megyei érdekeltségű rendezvényeit, továbbá a Csíkszeredai Sport Klub 2010. évi tevékenységét 40 000 lejjel támogatja a megyei tanács.
Csíkszereda, 2010. július 2.