Együttműködési szerződés a partnerség jegyében

( Szavazat)30 megjelenítés
Hargita megye megerősítette kapcsolatát Aranyosszékkel
Tavaly október 8–9. között első ízben a Tordán megrendezett Összetartozunk szórványkonferencia fő mozzanatát a Hargita megye és Aranyosszék közötti együttműködési szerződés aláírása jelentette Hargita Megye Tanácsa közösségépítő programja keretében. A gyümölcsöző kapcsolat megerősítéséről újabb egy évre szóló szerződést írtak alá november 19-én a Tordán megrendezett Pedagógusok Fóruma megnyitóján.
 
„Akkor igazából teljes egy székely–szórvány kapcsolat, ha emberek között, civil szervezetek, egyházak, települések, iskolák szintjen alakulnak ki együttműködések” – hangsúlyozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Beszédében kiemelte: Székelyföldnek többet kell vállalnia a szórványban élő magyarságért. „Amit meg tudunk oldani önerőből, azt ne vegyük el pályázatok révén. Van tanulnivaló, a partnerség és az egyenlő felek közti párbeszéd jegyében továbbra is gyümölcsöző lehet a kapcsolat” – fogalmazott a megyeitanács-elnök.
A szerződést másik részről aláíró Józsa Lajos tordai unitárius lelkész elmondta: jó ötletnek és hasznos kezdeményezésnek tartja a szórványprogramot, és azt szeretné, ha minél inkább kiaknáznák az együttműködés lehetőségeit. „A legfontosabb intézmény az iskola, mert a kicsi magyar gyerekekből lesznek a magyar felnőttek, akik fenntartják az aranyosszéki magyarságot. Az utóbbi ötven esztendő átütő sikere volt 2008-ban az önálló magyar tannyelvű iskola beindítása Tordán” – jegyezte meg az unitárius lelkész.
Az ünnepélyes szerződés-aláíráson részt vett Máté András Levente képviselő, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke is, aki köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy csak akkor van jövőnk, ha céljaink közösek, és együtt vagyunk, segítünk egymásnak. „Értsék meg azt, hogy Székelyföld sem lehet meg szórvány nélkül, és a szórvány sem tud meglenni Székelyföld nélkül” – mondta az RMDSZ parlamenti frakcióvezetője.
Fodor Dóra, a Jósika Miklós Elméleti Líceum igazgatója hídként tekint az Összetartozunk szórványprogram által létrejött magyar–magyar kapcsolatra, amely identitástudatukban és hovatartozásukban erősíti meg az aranyosszéki közösséget.
Az eseményen részt vett Zonda Erika, Hargita Megye Tanácsa Programok és Vidékfejlesztési Igazgatóságának vezetője, az Összetartozunk szórványprogram felelőse is, aki a besztercei és aranyosszéki partnerekkel egyeztetett a jövő évi programtervezetekkel kapcsolatosan.
Önismeret és konfliktuskezelés
November 18–20. között az aranyosszéki Tordán tartották a XIII. Pedagógusok Fórumát Csík Terület Ifjúsági Tanácsa, Hargita Megye Tanácsa és a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum közös szervezésében. Hargita Megye Tanácsa Összetartozunk szórványprogramjának jóvoltából Beszterce után, immár második alkalommal tartottak kihelyezett fórumot a csíki pedagógusok számára. A tordai rendezvényen Beszterce-Naszód megyei és aranyosszéki pedagógusok is részt vettek. A fórum az önismeret és a konfliktuskezelés kérdésével foglalkozott, az előadásokat és a csoportos foglalkozásokat Ráduly-Zörgő Éva, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, valamint Szekszárdi Júlia, a Veszprémi Egyetem Pszichológia-Pedagógia Fakultásának oktatója, konfliktuskezelési tréner tartotta.
A kihelyezett fórum hasznosságát Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke abban látja, hogy „kicsi hazánkból kijövünk, és megnézzük helyben, hogy élnek azok a nemzettársaink, akiknek mások a lehetőségeik, más gondokkal és problémákkal kell szembenézniük”. „Sokat tanulhatunk abból, ahogyan a szórványban élő magyar közösségek sok nehézség árán próbálják megőrizni identitásukat” – mondta a tanácselnök, arra ösztönözve a jelen lévő pedagógusokat, hogy az udvarhelyszéki iskolákhoz hasonlóan ők is alakítsanak ki testvériskolai kapcsolatokat. „Abban bízom, hogy az iskolán keresztül történő kapcsolatépítésben a pedagógusok is segíthetnek – hangsúlyozta Borboly Csaba. – A szórványban és a Székelyföldön tevékenykedő pedagógusok és tanintézetek jelentik az egyik legtermékenyebb táptalajt a tömbmagyarság és a szórványtelepülések közötti viszony felvirágoztatására, hiszen ők azok, akik a jövő nemzedékét nevelik, alakítják, munkájuk révén erősíthetik magyarságtudatukat.”
A nehezen kezelhető gyermek negatív és pozitív sajátosságait vázolta előadásában Ráduly-Zörgő Éva, aki neveléslélektant, logopédiát és módszertant is oktat. Ezt követően a konfliktuskezelésről Szekszárdi Júlia tréner tartott előadást, majd csoportos tevékenységre, bábkészítésre, gyöngyfűzésre és szoborkészítési technikák elsajátítására nyílt lehetőség.
Vasárnap délelőtt a környék nevezetességeit látogatták meg a fórum résztvevői.
Torda, 2011. november 20.
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774