Elégedetten térhettek haza a termelők

( Szavazat)38 megjelenítés

Több székelyföldi termelő kínálta portékáját március 19-én Csíkszeredában, a Hagyományos Székely Termékek Havi Vásárán, mint első alkalommal, februárban. Ezúttal a megyeháza oszlopterében összesen negyvenöt gazda árult, és nemcsak Hargita, hanem Kovászna és Bákó megyéből is.

A Hargita Megye Tanácsa által szervezett piacra ellátogatott Borboly Csaba tanácselnök is, aki elégedetten nyugtázta, hogy dél körül már több mint fele elkelt az árunak, és a végére sokan minden portékájuktól megszabadultak. A kínálatban ezúttal is nagyrészt sertéshús- és gyümölcskészítmények, savanyúságok, tejtermékek, kerámiák szerepeltek.

– Látom, egyre nagyobb sikere van kezdeményezésünknek, a lakosság igényli a hagyományos, egészséges termékeket. Ez a vásár kiváló lehetőség a székelyföldi termelők számára, hogy szélesebb körben értékesítsék árujukat – nyilatkozta Borboly Csaba, hangsúlyozva annak fontosságát, hogy más megyéből is érkeztek eladók.

A megyei tanács minden hónap harmadik szombatján megszervezi a Hagyományos Székely Termékek Havi Vásárát a csíkszeredai megyeháza oszlopterében, ily módon szeretné segíteni a helyi termelőket az értékesítésben, ugyanakkor a vásárlók számára is megteremti a lehetőséget, hogy rendszeresen vásárolhassanak egészséges helyi termékeket. Sokan jelezték igényüket a vásárok gyakoribb megszervezésére, ugyanis egy helyen ritkán van lehetőségük beszerezni kedvenc székely termékeiket.

   
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774