Elkezdték a csíkszeredai járóbeteg-rendelők felújítását

( Szavazat)53 megjelenítés
Elkezdődtek a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház járóbeteg-rendelőinek felújítási munkálatai december 13-án, hétfőn. Az egyik régi ajtókeretet Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Demeter Ferenc kórházmenedzser bontotta ki a felújítás jelképes elkezdéseként. A modernizálás viszont nemcsak szimbolikusan kezdődött el, a munkások már dolgoznak a helyszínen.

A kórházban tartott sajtótájékoztatón Borboly Csaba elmondta, hogy Hargita Megye Tanácsa az európai uniós Regionális Operatív Program keretében nyert pályázatának köszönhetően mintegy hétmillió lejt fordíthat a megyei kórház járóbeteg-rendelőinek felújítására, ami költséghatékony gazdálkodást tesz lehetővé az intézmény számára.

– A kórház jelentős összeget takaríthat meg azzal, hogy a megújult, korszerűen felszerelt rendelőkben gyorsan megállapíthatják, ki az, aki kórházi ellátásra szorul, és nem utalják be azokat a személyeket is, akiket nem lenne muszáj befektetni. Ezáltal pedig hatékonyabb lesz a kórházban a tevékenység – jelentette ki a tanácselnök. Mint elmondta, a beruházás értékének csupán 2 százalékát fedezik a Hargita megyei adófizetők, 85 százalékát az Európai Unió biztosítja, 13 százalékát pedig a kormány.

A projekt során a kórház 14 járóbeteg-rendelőjét újítják fel és korszerű orvosi felszereléssel látják el, az Európai Unió által előírt egészségügyi követelményeknek megfelelően. A felújítandó rendelők: urológia, sebészet, belgyógyászat, kardiológia, szülészet-nőgyógyászat, ortopédia és traumatológia, gyermekgyógyászat, ideggyógyászat, gasztroenterológia, bőr- és nemigyógyászat, elmegyógyászat, szemészet, orr-fül-gége (radiológiával), fizikoterápia és balneológia. A pályázat összértéke 6 923 142,72 lej, amiből Hargita Megye Tanácsának az önrésze 208 830,83 lej, a vissza nem térítendő pályázott összérték 5 376 737,17 lej. A projekt megvalósítási ideje 12 hónap.

A beruházás része még a várótermek, folyosók és illemhelyek felújítása, egy ügyfélhívó, sorszámosztó számítógépes rendszer, 83 korszerű orvosi felszerelés, valamint kellékek vásárlása, továbbá a rendelők és a várótermek berendezésére bútorzat vásárlása. Ezenkívül külön betegellátó részeket és mozgássérült-feljárót alakítanak ki, elvégzik a főépületben található rendelők külső hőszigetelését, kicserélik a nyílászárókat, felújítják a padlót és a belső villanyhálózatot.

 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774