Érvek a jelenlegi megyék és a kistelepülések védelmében

( Szavazat)43 megjelenítés
A régióátszervezésről tartottak előadást a VIII. EU Táborban
 
„Vicces helyzet vicces szereplőkkel” – így jellemezte Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a román államfő régióátalakítási ötlete nyomán keletkezett vitát azon az előadáson, amelyet Románia regionális, illetve területi-közigazgatási átszervezésének témájában rendeztek július 6-án Marosfőn, a VIII. EU Tábor első napján.
A Magyar Ifjúsági Értekezlet, az RMDSZ Programiroda, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, az Országos Sport- és Ifjúsági Hatóság, valamint Hargita Megye Tanácsa együttműködésével szervezett táborban politikusok, szakemberek, civil és ifjúsági vezetők tartanak előadást a részt vevő fiataloknak. Az EU Tábor idei tematikája, mint azt az „Erdélyinek lenni jó!” szlogen is fémjelzi, az erdélyi jelennel, illetve jövőképpel foglalkozik, hagyományainkra, értékeinkre és jövőbeni kilátásainkra koncentrálva.
A régiótáalakításról szóló vitán Borboly Csaba mellett részt vett Fekete-Szabó András szenátor, a felsőház RMDSZ-frakciójának vezetője, Korodi Attila és Márton Árpád képviselő, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Pataki Csaba, Szatmár megye alprefektusa, valamint Barti Tihamér, a Gyergyószentmiklósi RMDSZ elnöke, aki a moderátor szerepét töltötte be. Borboly Csaba szerint a kormányzó Demokrata-Liberális Párt (PD-L) és az ellenzéki Szociál-Liberális Unió (USL) közigazgatási átalakításra vonatkozó terve egyaránt elnagyolt és logikátlan, és mindkét elképzelés megvalósulása esetén csak a nagyvárosok fejlődnének, a kistelepülések nem. Ráadásul a PD-L-nek az az érve, hogy a jelenlegi megyék bizonyos hatásköreit a megyei jogú városoknak adnák át, hibás, hiszen a polgármesterek csak a saját településükkel törődnének, nem a környező falvakkal. A tanácselnök hangsúlyozta: a régiófelosztás fejlesztési kérdés kell legyen, nem etnikai, és Hargita, Kovászna és Maros megye több pénzt tud lehívni az Európai Uniótól, ha egy fejlestzési régiót alkot. „Falvainkat nem szabad megszüntetni és ellehetetleníteni. A kis falvakat meg kell menteni!” – jelentette ki Borboly Csaba, felhívva a figyelmet arra, hogy szükség van reális párbeszédre a székelyföldi megyékben élő románsággal is. Hargita Megye Tanácsának elnöke számos érvet felsorolt amellett, miért kellene a három megyének egy fejlesztési régiót alkotnia: hasonló a fejlettségi fokuk (az egy főre eső GDP megközelítőleg azonos), kulturálisan és etnikailag is hasonlóak, és mindháromban magas a vidéki lakosság magas aránya.
Fekete-Szabó András röviden ismertette a Partium történetét, majd egy Bihar, Szatmár és Szilágy megye határain átnyúló kistérség sikeres pályázataival példázta, hogy egy adott térség sikeres lehet, ha figyelembe veszik a történelmi-kulturális határvonalait. A szenátor rámutatott, hogy az RMDSZ-nek a fejlesztési régiók átszervezésére vonatkozó törvénytervezete mögött két-három év tudományos munka van, komoly tanulmányokon alapszik, nem mint a román államfő javaslata, amely írott változatban nem is létezik. Korodi Attila képviselő szerint a román politikum csak akkor vétózza meg a települések szabad társulási jogát, ha azok magyar többségű települések, ebben az esetben a prefektúra vagy a parlament rögtön ellenlépéseket tesz az ilyen irányú helyi határozatok ellen. A képviselőház külügyi bizottságának elnöke egyéként felhívta a figyelmet arra, hogy az RMDSZ törvénytervezete a jelenlegi fejlesztési régiók átalakításáról szól, nem területi-közigazgatási egységek átszervezéséről.
Antal Árpád polgármester azt mondta, Romániában senkit nem érdekelnek a szakmai érvek, a régióátalakításról szóló vitát is kizárólag politikai kérdésként kezelték, ezért az RMDSZ-nek is kőkemény politikai érvekkel kell vitába szállnia. Márton Árpád képviselő nyugati példákat hozott fel a román pártok terveivel szemben, ugyanakkor kifejtette, hogy alkotmánymódosítással előbb-utóbb a régióknak is közigazgatási hatáskört kellene adni, csak nem a megyék megszüntetésével, és nem a megyék régióvá emelésével, hanem épp ellenkezőleg: a központosított hatalom hatásköreinek egy részét kell lehozni az új régiók szintjére. Pataki Csaba Szatmár megyei alprefektus szerint a jelenlegi fejlesztési régiók „öszvérek”, nem képesek hatékonyan képviselni a megyék érdekeit.
A VIII. EU tábor július 6-i megnyitóján részt vett Kelemen Hunor szövetségi elnök, Kovács Péter főtitkár, Bodor László, a MIÉRT elnöke, Tonk Márton, a Sapientia egyetem kolozsvári dékánja, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Széll Lőrinc, az Országos Sport- és Ifjúsági Hatóság alelnöke, Zsigmond Barna, a csíkszeredai magyar főkonzulátus vezetője, valamint Pál Árpád parlamenti képviselő. A tábor időszaka alatt a részt vevő fiatalok szakemberek, jeles közéleti személyiségek, valamint politikusok előadásait hallgathatják meg, az Európai Unió perspektívájából is megvizsgálva a transzszilván jövőkép különböző vonatkozásait. A hagyományokhoz híven, az egyhetes rendezvény magas szakmai színvonalú előadásai és szekcióülései mellett számos beszélgetésre, szabadidős és szórakoztató programra, illetve csapatépítő tevékenységre is sor kerül.
 
Csíkszereda, 2011. július 6.
 
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774