Ex Libris díjak a kultúráért

( Szavazat)30 megjelenítés
A Magyar Művészetért Kuratórium Ex Libris díjjal tüntette ki a Gyergyószárhegyi Kultúrális és Művészeti Központot. A díjat ünnepélyes keretek között 2011. szeptember 24-én a megyeházán, Dr. Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Kuratórium elnöke adta át, aki szerint a díjjal mindazoknak a személyeknek és intézményeknek kívánnak elismeréssel szolgálni és kitüntetni, akik tettek és jelenleg is tesznek a Magyar kultúráért.
 
Az ünnepségen házigazda szerepet betöltő Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta:
– Megtisztelő számunkra, hogy a megyei tanács keretében működő intézmény ilyen rangos kitüntetésben részesül. Ez a díj visszajelzés is egyben, hogy a kulturális központ tevékenységét Magyarországon is figyelemmel kísérik, ugyanakkor megerősít abban a hitünkben, hogy a kultúrára mindig szükség van. Éljünk bármilyen nehéz időket, a szépre való igényünkről nem szabad lemondanunk. Kívánok a további munkájukhoz erőt és kitartást – zárta szavait a tanácselnök.
A 2009-ben létrehozott díjat a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ vezetője, Kassay Péter vette át. A eseményen részt vevő, csíkszeredai, székelyudvarhelyi és a gyergyószentmiklósi könyvtárak vezetői sem távoztak üres kézzel, ugyanis az általuk vezetett intézmények tevékenységének elismeréseként ők is Ex Libris díjban részesültek. A díjat létrehozó Dr. Gubcsi Lajos arra kérte Borboly Csaba megyeitanács-elnököt, hogy a marosvásárhelyi könyvtárnak szánt díjat juttassa el az intézménynek.
 
Csíkszereda 2011. szeptember 25.
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774