Faluképvédelem – út a jövőbe

( Szavazat)66 megjelenítés
 Székelyföld épített örökségéről tartanak kedden és szerdán konferenciát a csíkszeredai megyeházán. Az építészek, településrendezők, műemlékvédők és önkormányzati elöljárók részvételével zajló kétnapos rendezvény december 15-én kezdődött. A kezdeményezők az előzetes tájékoztatóban arra hívták fel a figyelmet, hogy veszély fenyegeti a magyar identitást nemcsak Erdélyben, hanem az anyaországban is, ezért „meg kell határoznunk és meg kell védenünk azonosságunkat”, amihez a szakma és a politikum összefogására van szükség. 

Ertsey Attila építész, az Országépítő Kós Károly Egyesülés képviselője köszöntőbeszédében kijelentette: az Egyesülés létrehozásával új impulzust szeretnének adni Székelyföld építészetének. A magyarországi szakember Kós Károlyt idézte, miszerint Budapest mindig kapott Erdélytől gyógyító üzeneteket, Erdély viszont Budapesttől nem. „Mi magyarországiak azért vagyunk itt, hogy adósságunkat törlesszük” – tette hozzá.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a cselekvés és felelősségvállalás fontosságát hangsúlyozta. „Székelyföldet olyanná tehetjük, amilyennek most álmodjuk meg! – jelentette ki. – Ha meg akarjuk őrizni a másságunkat, akkor egyedi, bennünket jelképező dolgokat kell teremtenünk. Vannak már erdélyi és székelyföldi példák is arra, hogy miként lehet egységes utcasorokat vagy falurészeket felülről jövő kezdeményezésre, de a helyi lakosokkal együttműködve védetté nyilváníttatni és megmenteni”. A tanácselnök szerint Székelyföldön megvan a tudás és az akarat ilyen tervek megálmodásához és kivitelezéséhez.
Hajdu Gábor Hargita megyei tanácsos tolmácsolta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnökének üzenetét. „Nemzeti identitásunk része az épített örökség, amely körülvesz minket” – mondta, rámutatva, hogy kommunizmus évtizedei rombolták mindazt az értéket, amit a székelyföldi hagyományos építkezés jelent, ám Hargita Megye Tanácsa ezt a folyamatot próbálja megállítani az olyan programjaival, mint a székely kapuk megmentése vagy a régészeti ásatások, amiben Kovászna Megye Tanácsa is partner, amellyel már ki tudtak alakítani közös intézményeket. „Csak akkor veszíthetjük el értékeinket, ha lemondunk róluk, de ezt nem tehetjük, meg kell küzdenünk értük, hisz meghatározzák mindennapjainkat” – fejtette ki Hajdu, aki az épített örökség megmentésében a székelyföldi gazdaság fellendítésének lehetőségét is látja.
A konferencia idején a megyeháza nagytermének előcsarnokában megtekinthetők a székelyföldi falvak, népi lakóházak régi és új felmérési anyagai, a Székely Ház pályázat I–II. anyagai, továbbá a Varázslatos Bikfalva című, a település udvarházait, illetve a Pogány-havas Kistérség értékeit bemutató kiállítás. A rendezvény második napján kerekasztal-beszélgetést tartanak a megyeháza márványtermében. 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774