( Szavazat)64 megjelenítés Udvarhelyszéki települések ünnepeit látogatta meg augusztus 18-án, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Elsőként Kányád községbe látogatott, ahol falutalálkozót tartottak, amely ünnepi istentisztelettel kezdődött a református templomban, fényképkiállítással, kulturális műsorral, futball-mérkőzéssel folytatódott, majd bállal zárult.
Utolsó frissítés: hétfő, 2012 augusztus 20
A Kányád községhez tartozó Peteken is falunapot tartottak szombaton. Ennek keretében tartották a felújított, Kiss Júlia tiszteletére elnevezett művelődési ház névadó ünnepségét. Az eseményen a megyeitanács-elnök elmondta: - Petek egy jó példa arra, hogy összefogással, önerőből meg lehet oldani a problémáikat, a közbirtokossággal együttműködve sikerült kiépíteni a vízrendszert.
– Csütörtökön írtam alá, azt a határozatot amely a vízrendszer falun kívüli megépítéséről szól, és remélem, hogy pár héten belül a munkálatokat is el tudjuk indítani. Az út is fájó problémája a településnek, de amíg sikerül az aszfaltozásra pénzt szerezni, addig is gondolkodnunk kell alternatív megoldásokon, kell készítsünk egy szerény tervet az aszfaltozandó útra, amelyet úgy három éven belül meg lehet valósítani. Van mód és lehetőség a boldogulásra csak összefogásban kell dolgoznunk, úgy, hogy büszkeség legyen visszatérni ide – mondta Borboly Csaba.
Ugyancsak szombaton, ökumenikus istentisztelettel kezdődött Székelymuzsnán az ötödik alkalommal megrendezett falunap, majd kulturális programmal folytatódott a művelődési házban. Az érdeklődők résztvehettek a muzsnai óvódások és elemi iskolások Falubeli pletykák című előadásán, dokumentumfilm vetítésen, verseskötetének bemutatóján dr. Kinda Kálmánról is megemlékeztek, illetve a település 20. éves a testvérkapcsolatát is megünnepelték.
A rendezvényen Borboly Csaba tanácselnök elmondta: – Fontos ápolni a magyar-magyar kapcsolatokat, hisz valamilyen szinten pótolhatják azt a szeretetet, amelyet a romámn államtól nem kapunk meg. A mostani politikai helyzet nem egyszerű, ellenzékből nehéz döntéseket hozni, de keresnünk kell a megoldásokat, az unió által felkínált lehetőségeket ki kell használni. Székelymuzsnára visszatérni minden alkalommal öröm, hisz a nehézségek ellenére egy erős összefogás van.
A jelen levőknek a megyei tanács elnöke kiemelte, hogy augusztus 17-én írta alá a közbeszerzési dokumentumokat 1,5 kilométer útszakasz leaszfaltozására Székelyderzs irányából. A kulturális programok után a muzsnai falunap utcabállal zárult.
Falutalálkozó zajlott augusztus 17–19. között Székelyszenterzsébeten is. A sokszínű program mindenki számára kínált lehetőséget. Az érdeklődők labdarúgó bajnokságon, gulyáságyúban való vadaspörkölt készítésen vehettek részt, illetve megtekinthették a Székelykeresztúri Fúvószenekar felvonulását. A trianoni döntésnek emléket állító kereszt felavatása után tartották meg Nagy Hajnal Szenterzsébet bennünk él című kötetének bemutatóját, majd ezt követően a részt vevők Szent Erzsébet rózsa-csodája, és A fonóban című gyermekekműsorokat tekinthették meg, majd székelyszenterzsébeti népdalokat hallgathattak Szabó Kálmán gyűjtéséből. Augusztus 19-én a református templomban tartott ünnepi istentisztelt után az elszármazottak és testvértelepülésekről érkezett vendégekkel közösen avattak fel egy székely kaput.
Csíkszereda, 2012. augusztus 19.