( Szavazat)62 megjelenítés Ünnepélyesen átadták a Hargita Megye Tanácsa által támogatott csíkszenttamási ravatalozót a helyi katolikus temetőben március 11-én, vasárnap. Tamás Márton plébános és Borboly Csaba, a megyei tanacs elnöke köszöntötték az egybegyűlteket. Borboly Csaba szerint egy közösségnek lehetőséget kell biztosítani, hogy a célokat, amelyeket kitűzött maga elé, meg tudja valósítani.
Utolsó frissítés: kedd, 2012 március 13
– Az, hogy épült egy ravatalozó, nem azt jelenti, hogy csak onnan lehet temetkezni, igények és elvárások esetén az egyházzal lehet egyeztetni, viszont látható, hogy a megyénkben ott, ahol sikerült ravatalozót építeni, ma már mindenhol azt használják, nyári időszakban is megfelel a higéniai, egészségügyi követelményeknek – mondta a tanácselnök. – A megyei tanácsnak egyik kiemelt programja a ravatalozók építése, közel száz ravatalozó építésében vállaltunk szerepet, és nagyon örvendek, hogy jól együttműködve a közbirtokosságokkal, helyi tanácsokkal sikerült ezeket kivitelezni. Bízom abban, hogy megyénkben minden települést ki tudunk úgy kiépíteni, hogy el legyen látva a létfontosságú intézményekkel.
A szalagvágást követően Tamás József segédpüspök megszentelte a kápolnát, és Tamás Márton helyi plébánossal misét tartottak a ravatalozókápolnában. Az átadáson részt vett Becze István és Szentes Antal megyei tanácsos is.
Csíkszereda, 2012. március 11.