Fellépnek a Hargita megyei gazdák az új adók ellen

( Szavazat)40 megjelenítés
Több száz gazda gyűlt össze a csíkszeredai megyeháza amfiteátrumában január 30-án, hogy megvitassa a kormány 8/2013-as sürgősségi rendeletét, amely az adótörvénykönyv módosításával átalányadót vet ki a kistermelőkre, ami hátrányosan érinti a Hargita megyei lakosság nagy részét, sőt ennek következtében számos termelő felhagyhat a gazdálkodással. 
 A Hargita Megye Tanácsa, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) és a Hargita Megyei Szarvasmarha-tenyésztők Egyesülete által összehívott tanácskozáson jelen volt Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke, Becze István megyei tanácsos, Márton István, a megyei tanács vidékfejlesztési egyesületének vezetője, Sebestyén Csaba, az RMGE elnöke, megyei tanácsos, valamint Kedves Imre, a Hargita Megyei Pénzügyi Igazgatóság vezetője. György Katalin, a pénzügy munkatársa ismertette a szóban forgó sürgősségi kormányrendeletet, majd megvitatták a gazdáknak kiosztott petíciótervezetet, amelyet eljuttatnak Victor Ponta miniszterelnöknek és Daniel Constantin mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszternek.
Borboly Csaba felszólalásában elmondta, hogy az RMDSZ-nek ellenzékből is meg kell tennie mindent a kisgazdák érdekében, és hangsúlyozta, hogy habár a Hargita megyei, illetve romániai magyar gazdák érdekképviselete nyilvánít véleményt ezen a gyűlésen, ez nem etnikai és nem sajátosan Hargita megyei probléma, hanem országosan érinti a kistermelőket, és ha mindenki felszólal az átalányadó ellen, talán el tudják érni, hogy megváltoztassák az illető kormányrendeletet. A tanácselnök a beadványtervezet szövegéhez három fő pontot javasolt: a kormány módosítsa a 8/2013-as sürgősségi rendelet 7. fejezetét, amely az átalányadóról rendelkezik, kezeljék külön a kis- és nagygazdaságokat, és töröljék azt a cikkelyt, amely a kistermelőknek előírja, hogy bizonyos értékhatár, 40 UDE (mezőgazdasági méretegység) alatt is vállalkozást kell regisztrálniuk. Mint elhangzott, ez a jogszabály csak a bürokráciát növeli, és alkalmazhatatlan a gazdálkodók körében, hiszen abszurd, hogy például két tehén tartása után könyvelőt kelljen alkalmazni.
Sebestyén Csaba RMGE-elnök szintén a kormányrendelet vonatkozó rendelkezésének törlését javasolta, és a gazdák elleni merényletnek nevezte az átalányadó bevezetését, amit szerinte sehol, egyetlen országban se követtek el. Hangsúlyozta, hogy nem akarják a gazdák kivonni magukat az adók és biztosítások fizetése alól, de az legyen méltányos és teljesíthető. Márton István, a megyei tanács vidékfejlesztési egyesületének vezetője úgy látja, hogy a gazdák feje fölött, a gazdatársadalom megkérdezése nélkül hozták a sürgősségi rendeletet, amely meggátolja a gazdatársadalom fejlődését.
Megválasztották annak a kilenctagú bizottságnak a tagjait, amely véglegesíti a beadvány szövegét a napokban. A tagok: Sebestyén Csaba, Márton István, Lázár Tibor, Bodó Géza, Török Jenő, Becze István, Lukács András, Sövér Mihály, Csiszér Gábor. A további lépésekről is egyhangúlag döntöttek: ha a kormány adott határidőig nem hajtja végre a kért módosításokat, lezárják a megyéből kivezető országutakat mindhárom térségben, és ha azzal se érik el a céljukat, akkor készek Bukarestbe menni tiltakozni.
A konzultációsorozat január 31-én folytatódik, Korodi Attila parlamenti képviselő és Tánczos Barna szenátor tart megbeszélést a csíkszeredai megyeházán a gazdaszervezetek vezetőivel, és megvitatják az RMDSZ alternatív javaslatait is.
 
Csíkszereda, 2013. január 30.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774