( Szavazat)86 megjelenítés A 2007-2013-as Regionális Operatív Program 3.2 prioritási tengelyének keretében finanszírozott pályázat alapján újítják fel és bővítik ki a Hargita Megye Tanácsának alintézményeként működő Szociális és Gyerekvédelmi Igazgatósághoz tartozó Gyergyószentmiklósi Ápoló és Gondozó Központ épületét.
Utolsó frissítés: szerda, 2011 június 08
A most induló projektet Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Elekes Zoltán, a Szociális és Gyerekvédelmi Igazgatóság vezetője sajtótájékoztatón mutatta be június 7-én a központ székhelyén. Az eseményen jelen volt Portik-Hegyi Kelemen gyergyó kerületi főesperes és Magyari Vencel megyei tanácsos is.
Borboly Csaba tanácselnök megköszönte a katolikus egyház képviselőjének a nagyon jó együttműködést, amely nélkül a pályázat nem lehetett volna sikeres, ugyanis az épület a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség tulajdonában van.
– Jó helye lesz a beruházásnak itt, Gyergyószentmiklóson, hisz a munkálat teljes egészében a gyergyószentmiklósi lakosokért történik. Célunk, hogy javítsuk a központ által nyújtott szolgáltatások minőségét és megfelelő körülményeket biztosítsunk az ellátottaknak. Remélem, hogy sikerül helyi kivitelező céget találnunk a tevékenységek elvégzéséhez, így nemcsak szociális, hanem gazdasági szempontból is segítségére lesz a térségnek ez a beruházás – mondta Borboly a sajtótájékoztatón.
Elekes Zoltán igazgató ismertette a program részleteit. Elmondta, a Gyergyószentmiklós egyik legismertebb épületének felújítására vonatkozó, közel egy millió euró értékű pályázati szerződést nemrég írták alá. A kivitelezési terv már elkészült, rövidesen kiírják a munkálatok licitjét, és ősszel szeretnék elkezdeni a kivitelezést, hogy jövő nyárra már be tudják fejezni a teljes munkálatot.
A pályázat összértéke 3 510 045,72 lej, amiből 2 722 460,58 lej a támogatás és 114 060,42 lej az önrész. Az összeget a régi központ felújítására és újrafelosztására (a mostani legtöbb nyolc ágy helyett csak három ágy lesz egy szobában), valamint a területén előírt standardok betartása érdekében használják fel. A munkálatokat egy új épületszárny megépítésével kezdik, ahol összesen 25 férőhelyes, garzon típusú lakrészeket alakítanak ki, majd a régi központot újítják fel, amleynek változik a felosztása (hat 3 ágyas szoba, és négy 2 ágyas szoba létrehozásával). Új felszereléseket, berendezési cikkeket (ágyak, éjjeliszekrények, szekrények, asztalok stb.) is vásárolnak, valamint szocializációs, látogatásra alkalmas termet, étkezdét és műhelyt is rendeznek be. Az új központ 50 személy befogadására lesz alkalmas. Jelenleg 70 személyt látnak el a központban, de a körülmények nem megfelelőek. A létszámcsökkenést úgy oldják meg, hogy azokat a személyeket, akik számára megfelelőbbnek bizonyul a tölgyesi pszichiátriai központ – amelyet szintén hamarosan bővítenek –, azokat ott helyezik el.
Portik-Hegyi Kelemen főesperes az együttműködés fontosságát hangsúlyozta, mely gondolathoz kapcsolódott felszólalásában Magyari Vencel megyei tanácsos is. A főesperes szerint igazi eredményeket csak együttműködéssel lehet elérni, amelyhez megfelelő partner találtak a megyei tanácsban és annak alintézményeként működő Szociális és Gyerekvédelmi Igazgatóságban.
Gyergyószentmiklós, 2011. június 7.