Folytatódik az egészségügyi szűrőprogram

( Szavazat)48 megjelenítés

Idén is folytatja szűrőprogramját a magyarországi Bács-Kiskun megyei orvosok csoportja, amely már hagyományosan visszajár Hargita megyébe a lakosság egészségi állapotának felmérése céljából, és hogy az elszigetelt települések lakosait orvosi ellátásban részesítse.

 

Oroszhegy, Varság, Kobátfalva és Csomafalva után 5-ik alkalommal 2011-ben is sor kerül a Bács-Kiskun megyei orvosi küldöttség már hagyománynak számító egyhetes egészségfelmérő szűrőprogramjára. A Mocza György orvosigazgató vezette Bács-Kiskun megyei orvosi küldöttség április 10–17 között Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon végez egészségfelmérő vizsgálatokat. Erről egyeztettek február 9-én a megyeházán Hargita Megye Tanácsa vezetőségével Borboly Csaba megyeitanács-elnökkel, Sófalvi László alelnökkel, Birta Antal vagyongazdálkodási-, és Zonda Erika vidékfejlesztési és program igazgatóval. A megbeszélésen a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház részéről jelen voltak Demeter Ferenc menedzser és Csíki Csongor orvosi igazgató, valamint az érintett települések polgármesterei.

Hargita Megye Tanácsa részéről Sófalvi László alelnök koordinálja az együttműködést, a beszélgetést megelőzően köszöntötte a jelenlévőket és üdvözölte az öt éve elindított kezdeményezés tartósságát és biztosította, hogy Hargita Megye részéről továbbra is messzemenően támogatják ezt az együttműködést.

A megbeszélésen Borboly Csaba megyeitanács-elnök kifejtette, hogy a szűrés mindenképpen nagy segítség lesz a gyimesieknek, tekintettel arra, hogy jelenleg a Gyimesek völgyében csak családorvosi szintű ellátásban részesülhetnek a lakosok.

Ezt támasztotta alá Mocza György küldöttségvezető is elmondva, hogy azért döntöttek Gyimes mellett, mert a Gyimesek völgyében lakók 40-50 kilométert kell utazzanak, hogy kórházi ellátásban részesüljenek.

Elmondása szerint idén 11 orvosból és négy laboraszisztensből álló küldöttség érkezik. A tavalyi csoport egy neurológus kollégával bővül, mivel az előző kiszállások tapasztalata szerint szükség van ilyen szakemberre is.

A Bács-Kiskun megyei orvosi küldöttség a vizsgálatokat a helyi családorvosok javaslatai szerint fogja végezni. Naponta 100-150 pácienst terveznek megvizsgálni, de ez a szám nőhet mivel a becsült értéket arra az esetre vonatkoztatják, ha egy páciens minden vizsgálaton átesik. Idén a gyerekekre összpontosítanak, két gyerekorvos gondjaira bízva őket, akik Gyimesfelsőlokon fognak tevékenykedni. A megbeszélésen a logisztikai problémákra is sikerült megoldást találni, valamint elvi megegyezés született arról is, hogy a magyarországi küldöttség és a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház szakemberei utólagos konzultáció révén is együtt fognak működni a feltárt esetek kapcsán.

A megbeszélést követően a Bács-Kiskun megyei orvosok Sófalvi László kíséretében kiszálltak a szűrővizsgálatok majdani helyszínére, megtekintették a rendelőket és egyeztettek a helyi családorvosokkal is.

Csíkszereda, 2011. február 9.

 

  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774