( Szavazat)28 megjelenítés Tizenhat tagja volt, november 11-én pedig további nyolc taggal bővült a Székely Sajtkészítők Kézműves Egyesülete, a Kénosba összehívott vándorgyűlésen. Az új tagok felvételén kívül a jelen levők különböző, a hagyományos és helyitermék-vásárok szervezésével és a minőségbiztosítással kapcsolatos feladatot is megbeszéltek.
Utolsó frissítés: hétfő, 2012 november 12
A kénosi vándorgyűlés a gondok és további teendők napirendi pontjának megvitatásában Borboly Csaba megyeitanács-elnök is részt vett. Egyik ilyen gond az volt, hogy a termelők számára gondot jelent a vásárokon való résztvételhez szükséges eszközök, hűtők szállítása, amelyre megoldásként a megyeitanács-elnök a megyeháza alagsorát ajánlotta fel tárolási helynek. Felmerült még a kiállító asztalok, felületének bővítésének szükségessége, mivel egy asztalon két termelő állít ki, ami gyakran zsúfoltsághoz vezet, valamint megemlítették az ellenőrző szervek néha túlzott akadékoskodását.
Borboly Csaba szerint az illetékes szervek szigorúsága egy bizonyos fokig érthető, ugyanakkor biztosította a jelenlevőket, hogy ha jelzik a túlkapásokat, akkor a megyei tanács egyeztetni fog ezekkel kapcsolatosan azok vezetőségével. Az ellenőrző szervek végzik a dolgukat, viszont ennél sokkal fontosabb, hogy az egyesületek megtalálják az érvényesülés járható útját. Ezt Borboly Csaba egy megyei szintű szövetkezet létrehozásában látja, amely révén lehetséges lesz a termékek piacra juttatása a lehető legköltséghatékonyabb módon, és a legkevesebb törvényi előírással, buktatóval. Másrészt az egyesületek és tagjaik számára ez a legátláthatóbb szerveződési forma a döntéshozatalt illetően. Ugyanakkor az egyesület arra kell törekedjen, hogy minden tag termékei megfeleljenek egy bizonyos minőségi szintnek, hiszen végső soron az egyesület és a tagok célja is a Székely termék minősítés megszerzése kellene legyen.
– Az egyesület megalapítása és a szükséges tej-, illetve gyümölcsfeldogozáshoz szükséges eszközök pályázati úton való beszerzése az első lépés. Ennél többre van azonban szükség. Meg kell találni a lehetőséget a megtermelt mennyiségek fokozására, hogy a nagyobb tejfeldolgozó egységek, mint a keresztúri vagy a gyimesi mellett a helyi sajtkészítők is részesedjenek a piacból. Ennek egyik feltétele, hogy az új tagok az egyesületbe való felvétel, majd a szövetkezetbe való belépés pillanatától, a szövetkezet nyújtotta előnyök mellett a gazdaságuk és termékeik minőségi fejlesztésére törekedjenek, hogy minél hamarabb megkaphassák a Székely termék minősítést. Lényegében ez a végső cél, ez kell legyen az egész elképzelésnek a mozgatórúgója – mondta Borboly Csaba.
A résztvevők egyetértettek, hogy ha minél több minőségi terméket előállító tagja van az egyesületnek az egyfajta piaci garanciát jelent, és a szövetkezet érdekeit szolgálja biztosítva a szövetkezet fennmaradását, és a tevékenység jövedelmezőségéhez elengedhetetlen többletértéket is. A továbbiakban az egyesület részéről elhangzott, hogy ők is szeretnék, ha képviselve lennének a Székely termék minősítést odaítélő bizottságban, illetve felmerült, hogy több hústermelő kellene részt vegyen a vásárokon, amire a megoldás az ipari hústermelők visszaszorítása lenne. Talán így megbátrodnának a kisebb húsfeldolgozók is. A beszélgetés után Borboly Csaba megtekintette a leendő gyümölcsfeldolgozót, ahol már a helyiségek kialakításán dolgozik a helyi Székely Konyha Egyesület. Az egyesület a helyiség kialakítására a székelyudvarhelyi Közösségi Alapítványnál pályázott sikeresen, míg a gyümölcskészítéshez szükséges kukta megvásárlását Hargita Megye Tanácsa támogatja. A kénosi gazdasszonyok nem csak befőttkészítésben gondolkoznak. A helyszínen megkóstoltatták Borboly Csabával a nemrég vásárolt aszalógépben kiszárított almaszeleteket, amelyet csemegeként a vendéglátásban, illetve az üzletekben is forgalmazhatnának.
Csíkszereda, 2012. november 11.