Formálisan is megerősítettük Összetartozásunkat (beszámoló)

( Szavazat)44 megjelenítés
Július 2–4. között mintegy harmincfős Beszterce-Naszód megyei csoport Hargita Megye Tanácsának Összetartozunk érkezett tapasztalatcserére szórványprogramja révén. A Szülőföld Alap által támogatott Hargita megyei tanulmányútra önkormányzati dolgozók, pedagógusok, valamint civilszervezetek képviselői voltak hivatalosak.

Péntek délelőtt a megyeházán folytattunk egyeztető beszélgetést, melyen Sófalvi László, a megyei tanács alelnöke mondott köszöntőbeszédet. Ezt követően Zonda Erika, Hargita Megye Tanácsának Programok és Vidékfejlesztési Igazgatóságának vezetője, az Összetartozunk szórványprogram felelőse ismertette a szórvány-, majd a játszótér- és szociális programokat.
A délutáni órákban a Csíki Székely Múzeumba látogattunk, ahol megtekintettük a Barabás, Munkácsy, Szinyei és kortársaik című tárlatot. A háromnapos tapasztalatcsere kiemelkedő mozzanatát a péntek délutáni sajtótájékoztatóval egybekötött együttműködési szerződés aláírása jelentette, melyet Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Borsos Károly
László, a Beszterce-Naszód megyei Bethlen Egyesület vezetője látott el kézjegyével.
Innen utunk a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyhoz vezetett, ahol Kassay L. Péter, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója fogadott és kalauzolt bennünket. Esti kikapcsolódásként a csíkszeredai Második Mini Jazzfesztivál zárókoncertjét hallgattuk meg.
Szombaton az Ezer Székely Leány Napja rendezvény programjain vettünk részt, megcsodálva a Szabadság téren táncoló sokaságot, részt vettünk a csíksomlyói kegytemplomban megtartott ünnepi szentmisén, majd a Nyeregben tánccal és énekszóval vigadtunk. Vasárnap délelőtt székelyudvarhelyi városnézés szerepelt a programban, fejet hajtottunk Orbán Balázs és Tamási Áron sírjánál, végül pedig a parajdi sóbányába invitáltuk vendégeinket. Borboly Csaba megyeitanács-elnök hangsúlyozta: a program által esély nyílt egymás jobb megismerésére, és munkánk által túlléphetünk a formaságokon. „Ismét bizonyítottuk, hogy összetartozunk” – fogalmazott a Bethlen Egyesület elnöke a szerződés aláírásakor.
„Feledhetetlen pillanatokat éltünk át, múlt és jelen között híd épült. A Beszterce- Naszód megyei csoport tanulmányi kirándulása alkalmából ezúton is köszönet Hargita Megye Tanácsának. Mert ÖSSZETARTOZUNK!” – e sorokat jegyezte be Székely Emese a Bethlen Egyesület részéről a Csíki Székely Múzeum vendégkönyvébe.
Csíkszereda, 2010. július 5.
 
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774