( Szavazat)35 megjelenítés Műemlékek Székelyföldön címmel nyitott fotókiállítás-sorozatot Hargita Megye Tanácsa és annak Műemlékvédelmi Közszolgálata március 9-én a csíkszeredai megyeháza galériájában. A kiállítássorozat első témája Felcsík.
Utolsó frissítés: kedd, 2012 március 13
A bemutatott anyag válogatás Ádám Gyula, Macalik Ernő és Miklós Csongor felcsíki fotóiból.
A kiállítást Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Túros Eszter és Márton Ildikó a Műemlékvédelmi Közszolgálat vezetői, valamint Macalik Ernő fotográfus nyitották meg.
Borboly Csaba megnyitó beszédében elmondta: „A Műemlékvédelmi Közszolgálat együttműködésével, azzal a céllal hoztuk létre a kiállítást, hogy felhívjuk a figyelmet a kevésbé ismert értékeinkre. Ez a vándorkiállítás egy lehetőség arra, hogy minél több minkenki megismerje Hargita megye gazdag épített örökségét, a térségeinkben rejlő értékeket. Bízom benne, hogy ezek az örökségek ismét a figyelem központjába kerülnek, és reneszánszukat élik”.
– Hargita Megye Tanácsa kiemelt figyelmet fordít a műemlékek megóvására, rendbetételére. Sikerült kormányzati pénzeket megszerezni, így közel három millió eurót tudunk erre a célra fordítani. Ennek köszönhetően ezek a műemlékek gazdasági erőt fognak kovácsolni, turisztikai desztinációkká válnak – hangsúlyozta a tanácselnök.
A vándorkiállítás március 13-ig megtekinthető a megyeháza galériájában.
Csíkszereda, 2012. március 9.