(0 Szavazat)76 megjelenítés
Nagy sikernek és látogatottságnak örvendett IV. Gyergyói Lovas Napok, amelyet a Krigel Sport Klub szervezésében, Hargita Megye Tanácsa társszervezésében rendeztek meg 2011. szeptember 17–18-án. Az eseményre több mint 12 ezren látogattak ki a gyergyószentmiklósi fogathajtópályára, ahol több mint 40 program közül választhattak. A rendezvény kutyakiállítással vette kezdetét, majd a lovas programok következtek.
Utolsó frissítés: kedd, 2013 október 29
Ezek közül a két – talán legérdekesebb – a Polgármesterek csatája és a Vicces hajtás volt. A megmérettetésben Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós alpolgármestere bizonyult a legjobbnak, de szintén dobogós helyezést ért el Márton István Hargita Megye Tanácsának képviseletében és Laczkó-Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere.
Fogathajtásban a legjelentősebb verseny a Székelyföldi Fogathajtó Kupa volt, melyen, az előző évhez hasonlóan, szintén a kovásznai Bodó Zoltán győzött, megelőzve Romfeld Zsolt gyergyószentmiklósi és Kádár Barna székelyudvarhelyi hajtókat.
Szintén nagy sikernek örvendtek a Magyarországról érkezett solymászok és csikósok bemutatói, amelyek a közönség számára nagyrészt újdonságnak számítottak.
Szombat délelőtt a Góbé lovasudvar gyerekei tartottak lovas ügyességi bemutatót, Balázs Sándor military-ugrásokkal gyönyörködtette a közönséget, valamint kétnapos versenyen vettek részt a díjugratók és a Gyergyói Vágta versenyszámok résztvevői is.
Vasárnap délben, a déli harangszó után föleresztették a postagalambokat, valamint a tekerőpataki Harsona fúvószenekar is fellépett. A rendezvény rangját és sokszínűségét további programpontok növelték, amelyek a lovassportok (rómaikocsi-bemutató, lószemle, lóidomítás) és hagyományaink köré csoportosulnak (huszár-karuszel, székelyruha-bemutató). A versenyszámok között a pályaépítési és -ismerési periódusokat szombaton a Hóvirág Néptáncegyüttes, a Step Dance tánccsoport és a Trend Divatbemutató tette érdekesebbé, míg vasárnap Bartis Erzsébet népdalénekes és szintén a Step Dance tánccsoport, valamint a rajzpályázat kiértékelése és díjazása tették változatossá.
A Krigel Sport Klub, illetve a helyi és a megyei tanács által társszervezett gyergyószentmiklósi rendezvény újra bizonyította: a lovak, kutyák, sólymok, galambok kedvelői, valamint a székely néphagyományok őrzői is kedvükre találtak műsorszámokat.