Gyergyói polgármesterekkel találkozott Borboly Csaba

( Szavazat)64 megjelenítés
 Gyergyószék RMDSZ-es polgármestereivel találkoztak Hargita Megye Tanácsa munkatársai június 15-én Gyergyóremetén, ahol jelen volt Borboly Csaba tanácselnök és Petres Sándor alelnök is.
Különféle témakörök szerepeltek napirenden: Tamás Erzsébet, a Közbeszerzés és Közszállítás Igazgatóságának munkatársa  az elektronikus közbeszerzésről beszélt, Şerban Daniel, a Fejlesztési Igazgatóság munkatársa a turisztikai fejlesztésekről, Csiszér Botond Benedek, a Megyei Útügyi Igazgatóság vezetője pedig a nyári karbantartásról.

Orbán Béla, a Közszolgáltatások Igazgatóság vezetője beszámolt arról, hogy halad a remetei regionális hulladéktároló megvalósítása. Mint elhangzott, a projektet teljes gőzzel folytatják. Szóba került a Leader térségfejlesztési projekt is, amellyel kapcsolatban Laczkó-Albert Elemér, Remete polgármestere helyi iroda létrehozását javasolta, amely segítség lehetne az utólagos elszámolások procedúrájában. A házigazda elöljáró ugyanakkor arra kérte kollégáit, hogy a helyi költségvetésbe foglalják bele a projektre szánt összegeket.

A polgármester-találkozón a remetei tejporgyár helyzetét is megtárgyalták. A vállalat ellen csődeljárás folyik, felszámolás fenyegeti, ezért a gyár adósságának rendezésére sürgősen megoldást kellene találni. Ennek érdekében Borboly Csaba tanácselnök bukaresti találkozót javasolt, hogy politikai úton orvosolják a helyzetet.

 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774