( Szavazat)38 megjelenítés – Olyan pavilonnal bővült a Tölgyesi Pszichiátriai Kórház, melynek komfortja szerint a hozzátartozók is elkísérhetik a pácienseket – ez tudvalevőleg jó hatással van a gyógyulóra is –, azok pedig, akik a beutalásnál többet szeretnének időzni, részleges költségtérítéssel ezt szanatóriumi körülmények között megtehetik – foglalta össze Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a 11-es pavilon néven átadott új létesítmény május 29-i avatóján.
Utolsó frissítés: szerda, 2012 május 30
A gyergyótölgyesi létesítmény jelenlegi – országos második – minősítésének eléréséhez az elnök a tervezni tudó, támogatást bíró projektben gondolkodó menedzsentet, a szakembercsapatot, az igazgatótanács tagjait is méltatta a helyi közméltóságok, felekezetek képviselői, valamint számos szakember és civil érdeklődő gyűrűjében.
Csibi Veronka kórházmenedzser elmondta: rendkívüli hálával tartozik Borboly Csaba megyeitanács-elnöknek a beruházásokért. Büszkén mutatta a kertet és a szökőkutat, a megyei tanács támogatásával épült melegházakban pedig a virágzó uborkapalántok és öles kardvirágok között dolgozó – székelyudvarhelyi, balánbányai és Piatra Neamţ-i páciensek pedig ujjongva mondták: immár váltásban gondozza több csapat a veteményt, mivel versenyhelyzet alakult ki. Csibi Veronka jelezte: a projekt további lépéseként a hőközpontjuk rehabilitálását tűzte ki célul – ez egyben az „égetően szükséges” kategóriát is jelenti, de „álmok” kategóriában dédelgeti azt a tervét is, hogy pékséget indítsanak a kórház területén.
Az avatón jelen volt Sófalvi László megyeitanács-alelnök is, aki az intézmény megyei hatáskörbe vételekor, a két éve megalakuló igazgatótanácsi ülésen előrevetítette azt, ami a mostani átadón megvalósításként tárult fel a nyílt nap résztvevőinek: az egykori munkaterápiás foglalkozások újraindítását sikerült megvalósítani, első lépésként egy üvegházat téve üzemképessé, amelynek működése hasznos az intézmény számára munkaterápia és önellátás szempontjából egyaránt.
Emellett a kórház területén szakszerű gombatermesztéssel is foglalkoznak – az innen származó termést a nyílt nap vendégei gombapaprikás formájában ízlelhették meg a szintén felújított ebédlő ünnepi terítékén.
Borboly Csaba tanácselnök elmondta: 500 ezer eurós beruházásról van szó, s ugyan kampányban vagyunk, de a választások után a nyerteseknek majd összefogva kell – pártállástól függetlenül – fejleszteniük ezt a létesítményt, hiszen a településen a legtöbb munkahelyet itt teremtették: mintegy 300 alkalmazott dolgozik a szakmai ellátásban, valamint az üzemeltetésben.
Dr. Bás István főorvos a pavilonok látogatása egyik vezetőjeként jelezte: tíz éve várnak erre a napra. A munkaterápiás páciensek kézügyességük termékeit mutatták be a látogatóknak: luftballonokból készült állatfigurákat ajándékoztak, de borvízkút-makettet készítő ezermestert is megtekinthettek munka közben. A tölgyesi rendezvényen a megyei tanács elnöke társaságában érkezve nézelődött leendő „diák-megyevezetőként” Ladó Tihamér, a Kájoni János Iskolaközpont diákja, a Légy a megye vezetője egy napra címmel kiírt megyeitanács-pályázat nyertese.
Az új pavilonnal egyetemben a létesítmény működési engedélyeztetésének kitételeit is megyei tanácsi, illetve kormányalapok beruházásából tudták kivitelezni: ilyen a látványos külalakú, előírásszerű tűzlépcső, melynek fordulója előtt a kórház borbélyműhelye oly csalogatóan fogadta a betérőket, hogy Borboly Csaba elnök el is fogadta a székbe tessékelést.
Az elnöki hajnyírás alatt Csibi László alpolgármester – jelenlegi polgármesterjelölt, a tölgyesi és hollói RMDSZ elnöke – a környezetében derűsen nézelődőknek jelezte: Hargita Megye Tanácsa nem csupán a kórházzal segítette a közösséget, hanem vissza nem térítendő támogatásokat folyósított évente a Csillagok Tánca Hagyományőrző Táncfesztiválnak, korszerűsíthették a helyi művelődési házat, villamosítási munkálatokra kaptak támogatást, valamint a hágótői vezetékes víz munkálataira és a csatornahálózatra. Mindezek mellett kormánytámogatás a sportcsarnok és az ANL-lakások építésére érkezett a településre.
A pszichiátriai kórház látogatói a nyílt napon azt is megtudhatták, hogy a létesítményben 12 ezer kötetes könyvállománnyal rendelkező könyvtár működik, a beutaltaknak és a személyzetnek egyaránt hasznos olvasnivalót kínálva. A fizioterápiás teremben pedig az is kiderült, hogy az egyik erőgépet a kórház megrendelésére helyi kovácsmester tervezte és készítette el.
Mint ismeretes, a Tölgyesi Pszichiátriai Kórház menedzselésének átvállalásáról 2010. június 24-én hozott döntést Hargita Megye Tanácsa – Cseke Attila akkori egészségügyi miniszter decentralizációs rendelete alapján. Borboly Csaba tanácselnök és Braic Emilia, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője 2010. július 9-én írta alá a kórház menedzsmentjének átvételéről, illetve átadásáról szóló dokumentumot a megyeházán.
A szanatórium egyébiránt egy nagy értékű történelmi épületkomplexumban, volt laktanyában működik, ahol fontos az ingatlan állagának megőrzése is: az épületegyüttesben még több épület – köztük például az alkalmazottak gyerekeinek és a település gyerekeinek is egykor üzemelő bölcsőde épülete – vár felújításra, újraindításra.
Csíkszereda, május 30.