( Szavazat)42 megjelenítés Falufórumon találkozott Hargita Megye Tanácsának vezetősége a gyergyóújfalvi és libáni lakosokkal május 17-én az újfalvi kultúrotthonban. A megyei tanács képviseletében Borboly Csaba elnök, Petres Sándor alelnök és Bende Sándor megyei tanácsos, az urbanisztikai szakbizottság elnöke a megyei tanács elmúlt négyévi újfalvi és libáni megvalósításairól, valamint a helyiek problémáiról, további tervekről egyeztetett.
Utolsó frissítés: péntek, 2012 május 18
Borboly Csaba tanácselnök a megbeszélésen hangsúlyozta: az elmúlt négy évben Gyergyó-térségi kollégáival együtt keresték a lehetőségét annak, hogy fejlesszék a települést még a pénzügyi szempontból nehezebb éveknek számító 2008-ban és 2009-ben is. A tanácselnök kiemelte, hangsúlyváltás történt a megyei tanácsnál, ugyanis előtérbe helyezték a kistelepülések fejlesztését, azok elnéptelenedésének megakadályozását. A kisfalvakat célzó programjával Hargita Megye Tanácsa több, egymás hatását erősítő folyamatot és programot indított. Így a 2009-ben befejezett libáni 138-as számú megyei út teljes felújításával és a 2012-ben elkezdett libáni villanyhálózat kiépítésével a libáni lakosok számára szeretnének jobb életkörülményeket biztosítani.
– A megyénk leghosszabb, közel 53 kilométer hosszú, 138-as számú megyei útjának teljes felújítása Hargita Megye Tanácsa legnagyobb beruházása. A megye vérkeringésében fontos szerepet betöltő nagyon forgalmas út felújítását kiegészítve kezdtük el a libáni villanyhálózat kiépítését, amely jelenleg tervezés alatt áll, és reményeink szerint két éven belül készül el – hangsúlyozta a tanácselnök. Borboly Csaba az újfalvi megvalósítások között említette a vízrendszer és a tűzoltóállomás építésének megyei tanács általi támogatását.
Petres Sándor, Hargita Megye Tanácsának alelnöke elmondta, a libáni utat olyan időszakban sikerült felújítani, amikor nagyon kevés pályázat nyert, ezért nagy erőfeszítést jelentett a megyei tanács számára a közel 4,5 millió lejes beruházás. Az alelnök hangsúlyozta, úgy gondolja, jól tették, hogy a 2006-ban felvállalt munkálatot véghezvitték.
A tervezés alatt álló villanyhálózat-kiépítési munkálat értéke 850 000 lej, ami 2840 méter középfeszültségű vezeték, 2390 méter alacsonyfeszültségű vezeték kihúzását, 76 oszlop felállítását és 3 transzformátor felállítását tartalmazza a 138-as út mentén. Az idei munkálatokra a megyei tanács 290 000 lejt különített el a költségvetéséből az összesen 850 000 lejes költségből. Amint az a megbeszélésen elhangzott, a villanyhálózat kiépítése a szolgáltató vállalat és a helyi tanács feladatkörébe tartozik, amelyek eddig valamilyen okból kifolyólag még ezt nem tették meg. A huzavonát megelégelte a megyei tanács, és a lakossági igénynek megfelelve indította el a Kisvillany programot, amelyben saját költségvetéséből próbálja előrevinni az ügyet az adott gazdasági és politikai körülmények között.
– Libán település esetében a helyi tanács csak a tavalyi év végén jelezte a villanyhálózat kiépítésének igényét. Igyekeztünk a helyiek kérésének a lehetőségeink függvényében eleget tenni, és a templomig sikerül a villanyhálózat gerincvezetékét eljuttatni a 138-as út mentén – mondta Borboly Csaba.
A megbeszélésen jelen levő Egyed József polgármester elmondta, a villanyhálózat vezetésének tíz százalékát tudta csak vállalni a helyi tanács, a szennyvízhálózat vezetésének költségei mellett.
A hallagatóságban jelen voltak a villanyhálózat vezetéséből most kimaradó libáni lakosok is, akik kérték, hogy a jövőben keressék meg a megoldást arra, hogy számukra is biztosítva legyen a vezetékre való rácsatlakozás. A helyi vállalkozók a Natura2000-es természetvédelmi területek miatti korlátozásokra panaszkodtak.
Csíkszereda, 2012. május 17.