( Szavazat)52 megjelenítés A hagyományos székely termékekről és az uniós pályázatokról szólt az augusztus 11-én Csíkszentsimonban megrendeztett Székelyföldi Akadémia. A rendezvénysorozatot Hargita Megye Tanácsa tavaly indította útjára azzal a céllal, hogy a Hargita megyei falvak értelmiségével szakmai konzultációt folytasson, és bevonja őket a politikai döntéshozatal előkészítésébe.
Utolsó frissítés: csütörtök, 2011 augusztus 11
Ez alkalommal a megyei tanács európai uniós pályázatairól tartott előadást Szép Róbert fejlesztési igazgató, Márton István, a vidékfejlesztési egyesület vezetője pedig a hagyományos székely termékek népszerűsítéséről, értékesítési lehetőségeiről. Az elején Fábián László polgármester köszöntötte a jelenlévőket, majd Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke. A tanácselnök kifejtette, miért tartották szükségesnek a Székelyföldi Akadémia létrehozását.
– A helyi emberek véleményének figyelembevétele nélkül nem szabad politikai döntést hozni sem helyi, sem országos szinten – jelentette ki. – A megyei tanács több kormányhatározati javaslatot is felterjesztett az RMDSZ kormányzati, illetve parlamenti tisztségviselőihez, és ezek előkészítésénél is figyelembe vettük a helyi szakemberek véleményét.
Szép Róbert bemutatta a megyei tanács uniós pályázatait, amelyek lehívásában Hargita megye jó eredményeket ért el országos viszonylatban. Ráadásul az innovációs jellegű pályázatoknál az önrész mindössze 2 százalékos (a 15 százalékos önrészből 13 százalékot átvállal a kormány), mutatott rá a fejlesztési igazgató, aki a vidék lakói számára nagy lehetőségnek nevezte a létező számos kiírást. Szép Róbert a Szentsimont és Csatószeget érintő projekteket is említette, például a csatószegi népi fürdő felújítását, illetve a szentsimoni borvíz népszerűsítését.
Márton István a hagyományos termékek értékesítésének ismertetésekor hangsúlyozta, hogy már magyarországi üzletláncokban is kaphatók Székely termék márkájú áruk, de fontos lenne, hogy ezek előállítási helyén, a székelyföldi falvakban is hagyományos boltok nyíljanak, ahol a helybéliek is hozzájuthatnak ezekhez a termékekhez. A vidékfejlesztési egyesület elnöke ismertette Hargita Megye Tanácsa vidékfejlesztési programját, amely a vidéken élők támogatását célozza, és felsorolta, milyen területeket karolt fel eddig a megyei tanács: tej- és húsfeldolgozás, pékipar, pálinkafőzés, Székely Konyha Egyesület, alcsíki burgonyatermelők értékesítési szövetkezete.