( Szavazat)40 megjelenítés 570 ezer Hajdú-Bihar megyei lakos üdvözletét hozta Székelyföldre Rácz Róbert és Szolláth Tibor, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke, illetve alelnöke. A magyarországi vendégek a december 3-án, a csíkszeredai megyeházán tartott sajtótájékoztatón mutatkoztak be az újságíróknak Borboly Csaba és Sófalvi László, Hargita Megye Tanácsának elnöke és alelnöke társaságában. Ismertették a december 4–5-én szervezett Hajdúk a Hargitán című rendezvénysorozat programját, amelynek során a Hajdú-Bihar megyeiek bemutatják tájegységüket, hagyományaikat a Hargita megyeieknek.
Utolsó frissítés: hétfő, 2009 december 21
Borboly Csaba szerint nem szokványos az együttműködés a legújabb testvérmegyével, hiszen az emberek mindennapi életére hatással lévő közös programokat terveznek. „Sok székelyföldi üdül a termálvizek hazájában, és szeretnénk, ha ez fordítva is így lenne: minél többen jönnének Hajdú-Bihar megyéből hozzánk kikapcsolódni. Tehát nemcsak kulturális jellege van e testvérmegyei kapcsolatnak, hanem gazdasági-turisztikai is” – fejtette ki a Hargita megyei önkormányzat elnöke, aki rámutatott: nem véletlen, hogy december 5-ére esett a Hajdúk a Hargitán rendezvénysorozat, hisz az szomorú évforduló, a rossz emlékű kettős állampolgárságról szóló 2004-es népszavazásé, a hajdúságiak mostani látogatása pedig azt jelzi: szükségünk van egymásra. Borboly Csaba reményét fejezte ki, hogy előbb-utóbb megépül Bors és Marosvásárhely között az autópálya, mert általa még közelebb kerülünk Hajdú-Biharhoz.
Rácz Róbert, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke szerint is valós együttműködés körvonalazódik, ami a két megyei alelnök, Sófalvi László és Szolláth Tibor előkészítő munkáját dicséri. Rácz sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Magyarországon generációk nőttek fel úgy, hogy nem ismerték a határaikon kívül létező magyar világot. „Azon dolgozunk, hogy a most felnövő generáció már tudjon a határon túli magyarságról” – jelentette ki a hajdúsági közgyűlés elnöke. Szolláth Tibor alelnök a Hajdúk a Hargitán rendezvényt hirdető plakáton összekapaszkodó székelyre és hajdúságira utalva azt mondta, „a székely–magyar összekapaszkodásból mindig jó dolog lett”, és reméli, minél több Hajdú-Bihar megyei látogat el Székelyföldre, főleg gyerekek. Amit még az alelnök nagyon fontosnak tart: bevonni a szórványt a két megye közti együttműködésbe.
A rendezvénysorozat magában foglalja a megyeháza dísztermében december 4-én 10 órától kezdődő ünnepi tanácsülést, amelyen a két megyei önkormányzat vezetői emléklappal erősítik meg a 2009. november 20-án Balmazújvárosban aláírt együttműködési szerződést. Szombaton 10 órától pedig a vendégek hagyományos hajdú-bihari ételekkel vendégelik meg a helybélieket a csíkszeredai Szabadság téren.