Haladnak a munkálatokkal a 132-es megyei úton

( Szavazat)32 megjelenítés
A vége felé közeledik a 132-es jelzésű megyei út felújítása, amelyet Hargita Megye Tanácsa uniós pályázatból finanszíroz. A Szentegyháza–Lövéte–Homoródalmás–Oklánd–megyehatár útvonalon folyó munkálatok utolsó részleteiről egyeztetett Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke, Sófalvi László alelnök, a térség megyei tanácsosai, az érintett települések polgármesterei és a kivitelező cég képviselőivel Szentegyházán október 14-én. Szó volt újabb átereszek építéséről, letérők kialakításáról a mezei utakra, további sáncok létesítéséről. Elhangzott, hogy október végéig elkészül a két szentegyházi híd.
 
„Nem első alkalom, hogy az érintett lakosság képviselőivel konzultálunk, hiszen igyekszünk úgy elvégeztetni a munkálatokat, hogy az megfeleljen a helybéliek igényeinek” – nyilatkozta a megbeszélés kapcsán Borboly Csaba.
Mint arról már többször hírt adtunk, a 132-es megyei út felújítása, az úttest aszfaltozásán kívül, tartalmazza átereszek építését, a hidak újjáépítését, a településeken járdák, a kapuk előtti bejárók készítését, valamint a villany- és gázvezetékek áthelyezését is. A munkálatok 2009 áprilisában kezdődtek. Az országban ez az első út, amelynek felújítását sikerült elkezdeni a Regionális Operatív Programban elnyert pályázat révén. A kivitelező cég 96 hónap garanciát vállal rá.
Csíkszereda, 2010. október 14.
 
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774