Hargita megye is részt vesz a korrupció elleni küzdelemben

( Szavazat)45 megjelenítés
Hargita Megye Tanácsa partner „A korrupció mindnyájunkat érint” című projektben, erről tartott sajtótájékoztatót május 4-én Csíkszeredában Nina Cugler, az Agenda 21 – Partnerség és Támogatás a Fenntartható Fejlődésért Egyesület ügyvezető elnöke és Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke. A projekt a köz- és civil szféra közti partnerség révén venné elejét a korrupciónak.

Jelen voltak a projekt önkéntesei, Birtalan József megyemenedzser és Burus Mária Ella, a projektben részt vevő Szentegyháza polgármestere is. Nina Cugler, mielőtt ismertette a program lényegét, megköszönte Hargita Megye Tanácsának, hogy nyitott volt a partnerségre ebben az érzékeny témában. Mint elmondta, az állampolgárok érdekében végzik ezt a munkát, hogy a lakosság minél tájékozottabb legyen. 16 közintézmény vesz részt a projektben, köztük 5 megyei tanács és 11 polgármesteri hivatal, Bukarestben, Ilfovban, illetve Dolj, Neamţ, Kolozs és Hargita megyében, és összesen 30 önkéntes csatlakozott civil szervezetek révén. Hargita megyéből, a megyei önkormányzaton kívül, Szentegyháza és Tusnádfürdő polgármesteri hivatala csatlakozott.
Borboly Csaba felsorolta partnerségük lényegét. 4-5 fős munkacsoportot alakítanak, egy személy képviselni fogja a megyei intézményt a projekt csapatában, továbbá két köztisztviselőt jelölnek ki Hargita Megye Tanácsánál, akik képzésen vesznek részt, majd ők is képzéseket szerveznek az intézményen belül kollégáiknak. A megyei önkormányzat nyilvános viták szervezésében is szerepet vállal, és támogatja az önkénteseket felmérések végzésében, az eredmények közlését pedig úgyszintén.
A projekt fő partnere a Köztisztviselők Országos Ügynöksége (ANFP), amelyhez társult a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem és a Radio România Cultural. Birtalan József megyemendzser megtisztelőnek tartja, hogy a megyei tanácsot bevonták a programba, amelyet „szoft” projektnek nevezett, ugyanis nem látványos fejlesztéseket, például útfelújítást végeznek, hanem gyakorlati tudást szereznek és adnak tovább. Birtalan tapasztalatai szerint önkéntesek segítségével, kis költségvetésű projekttel, mint például a szóban forgó, hatásosabb kampányt lehet elérni.
Az is elhangzott, hogy megyénként 5 önkéntes 200 személyt kérdez meg felmérése során, amelynek eredményeiből összefoglaló tanulmány készül.
 
Csíkszereda, 2010. május 4.  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774