Hargita Megye Tanácsa pályázati kiírásai

( Szavazat)68 megjelenítés
Hargita Megye Tanácsa 2013-as évi pályázati programjait ismertette az ifjúsági, szociális, kulturális, turisztikai, sport- és tűzoltó-egyesületek, valamint civil szervezetek képviselőivel április 29-én, hétfőn, a csíkszeredai megyeházán megtartott fórumon Zonda Erika, a megyei tanács Programok és Alárendelt Intézmények Vezérigazgatóságának vezetője. 
 A pályázati programok általános adatai, valamint jogszabályi hátterének bemutatása után Zonda Erika kitért valamennyi szakterületre – ifjúság, család, sport, kultúra, turisztika –, valamint a tűzoltó-egyesületek támogatására, ismertetve a programok szakterületeit, a pályázók körét, az előirányzott keretösszegeket, az önrész arányát, illetve esetenként az egy projektre megpályázható maximális összeget.
Újdonság, hogy idéntől az osztálytermek átfestésére, barátságosabbá tételére szóló Gyermekmosoly elnevezésű, valamint Barangoljunk Székelyföldön! iskolabuszos, kerékpáros kirándulásokat támogató programot ezentúl a megyei tanács alintézménye, a Nevelési Tanácsadás és Erőforrás Központ koordinálja.
A pályázatok között az idei évben a családi programok, illetve az önkéntes tűzoltó-egyesületek támogatására is lehet pályázni. Ami a különböző területeken kiosztott vissza nem térítendő támogatások nagyságrendjét illeti, a legnagyobb előirányzott keretösszeg a sporté (270 000 lej), de jelentős összeget szán a megyei tanács az általános kulturális pályázatokra (196 000 lej), turisztikai projektekre (150 000 lej), illetve a Hargita megyei népviseletek támogatására (120 000 lej) is.
Gál Sándor, a Pont Pályázatfigyelő program koordinátora bemutatta az ifjúsági pályázatok on-line benyújtásának részleteit, ezeket ugyanis a tavalyi évhez hasonlóan nem csak nyomtatott formában lehet leadni. A Hargita Megye Tanácsával két éve együttműködő Pont Csoport képviselőjének előadásában az csíkszéki civil szervezetek képviselői végigkísérhették az internetes pályázatbenyújtás teljes folyamatát.
A fórum végén Zonda Erika felkérte az ifjúsági, szociális, kulturális, turisztikai, sport- és tűzoltó-egyesületek, civil szervezetek képviselőit, hogy ha javaslataik vannak új pályázati programokra, vagy észrevételeik a jelenlegi kiírások kapcsán, ezeket juttassák el a megyei tanácshoz. A civil szerveztek képviselői megragadták az alkalmat és elmondták: könnyebb lenne számukra a pályázás, ha már januárban meghirdetnék a kiírásokat. Zonda Erika válaszában elmondta, hogy csak az állami költségvetés elfogadása után tudják a pályázati kiírásokat meghirdetni, ezért áll fenn az a kedvezőtlen helyzet, hogy gyakran decembertől áprilisig nem lehet pályázni programokra. Ennek legnagyobb kárát egyébként a téli sportok szerelmesei látják. A Programok és Alárendelt Intézmények Vezérigazgatóságának vezetője hozzátette: a megyei tanács dolgozik azon a törvénymódosítási javaslaton, amely ezt a problémát kiküszöbölné. A szervezetek képviselői közül többen is a szórványprogramról érdeklődtek, ez azt mutatja, hogy az aranyosszéki, Beszterce-Naszód megyei, valamint a Temes megyei szórványban élő magyarsággal gyümölcsöző viszony alakult ki. Többen is az ott élő gyermekek kirándultatását szerveznék meg.
Külön pályázati fórumot tartottak a román ifjúsági, szociális, kulturális, turisztikai, sport- és civil szervezetek számára, amelyen mindössze négy érdeklődő vett részt. Őket elsősorban a családi, valamint a kulturális pályázati program érdekelte. Az utóbbira szánt költségevetéséből kifejezetten román programokra a megye a román nemzetiségű lakosság arányának megfelelően 14 százalékot különít el.
Az intézmény célja az, hogy ezeket a programokat folyamatosan tökéletesítse, ebben pedig az érintettek véleménye és visszajelzései a leglényegesebbek, hiszen ezek a pályázati formák a szervezetek szolgálatára jöttek létre.
 
Csíkszereda, 2013. április 29.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774