( Szavazat)33 megjelenítés Harminc középiskolás és tíz egyetemi hallgató kapott ösztöndíjat Hargita megyében a Hargita Megyéért Egyesület és Hargita Megye Tanácsa kezdeményezésére. A csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem hátrányos helyzetű egyetemi hallgatói részére létrehozott szociális tanulmányi ösztöndíjat (fejenként 300 lej), valamint a Hargita Megye Szellemi Fejlődéséért elnevezésű tanulmányi és szociális ösztöndíjat (fejenként 500 lej) Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke és Birtalan József alelnök adta át október 3-án a megyeházán, díszoklevéllel együtt.
Utolsó frissítés: csütörtök, 2012 október 04
Még a tavasszal, a megyei tanács kezdeményezésére, a Hargita Megyéért Egyesület szociális tanulmányi ösztöndíjalap létrehozásához gyűjtési akciót szervezett, emelt díjas sms-sel lehetett hozzájárulni a sapientiás hallgatók szociális ösztöndíjához, amelyhez Hargita Megye Tanácsa ezer lejt tett hozzá, és a sapientiás tanárokból, valamint az egyetemi diáktanács, az egyesület és a megyei tanács egy-egy képviselőjéből álló ösztöndíjbizottság ítélte oda a tíz egyetemistának. A Hargita Megye Szellemi Fejlődéséért elnevezésű ösztöndíjra, április 20-i határidővel, azok a középiskolások pályázhattak, akik Hargita megyében laknak, és itt járnak iskolába is, a közösség építéséért kiemelkedő tevékenységet folytatnak, a családjukban az egy főre eső havi nettó jövedelem nem haladja meg a 600 lejt, és az előző évi tanulmányi átlaguk meghaladja a kilencest. Az ösztöndíjra 180 középiskolás, illetve 42 egyetemi hallgató jelentkezett.
A díjak átadásán jelen volt még Ladó Tihamér, a megyei tanács Légy a megye vezetője egy napra! címmel meghirdetett versenyének győztese és Lajos Katalin, a Sapientia egyetem adjunktusa is. Borboly Csaba tanácselnök köszöntőjében elmondta, hogy az általa vezetett intézmény támogatja a fiatalokat abban, hogy tanulmányaik elvégzése után itthon helyezkedjenek el.
– Alapítványainkban, hivatalainkban munkalehetőséget biztosítunk, az egyetemisták is kipróbálhatják ezt a területet. Már egyeztettünk erről a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem hallgatóival, és szándékozunk erről tárgyalni a bukaresti és temesvári egyetemi szervezetekkel is. Nem titkolt szándék az értékes szakemberek itthon tartása, illetve hazavonzása – jelentette ki a megyei elöljáró hozzátéve: – Akárcsak az ösztöndíjak elbírálásakor, az állásinterjúkon is előnyt jelent, ha a jelentkező már középiskolás korában részt vett különféle közösségi, illetve tanintézeten kívüli tevékenységekben.
Borboly Csaba azt is elmondta, hogy a megyei tanács által létrehozott Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás hamarosan pályázatot hirdet fiatal kutatók számára.
A díjak átadása előtt a diákok meglátogatták a megyeháza néhány irodáját, a galériát, az amfiteátrumot és az itt működő Hargita tévéstúdiót.
Csíkszereda, 2012. október 3.