Harmincöt éves a Hargita Megyei Művészeti Népiskola

( Szavazat)35 megjelenítés
Fennállásának harmincötödik évfordulóját ünnepelte 2013. április 25-én a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában a Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő Hargita Megyei Művészeti Népiskola. Csütörtökön délután népművészeti, képzőművészeti és fotókiállításon mutatták be a tanulók munkáját, majd a színházteremben ünnepi műsort adtak elő az iskola tanulói. 
 A Hargita Megyei Művészeti Népiskola harmincöt éves eddigi léte bebizonyította, hogy van igény a térség művészeti fejlesztésére, van igény Hargita megye népművészetének ápolására és megtartására.
„Megtiszteltetés és megnyugtató számunkra, hogy az eltelt évek szakmai visszhangja nyomán bízhatunk a folytatásban. Úgy gondoljuk, hogy szorgalom és következetes, kitartó munka és önképzés nélkül nem lehet semmiféle komoly eredményt elérni, legyen szó bármilyen tehetségről. Köszönetünket fejezzük ki a fenntartó Hargita Megye Tanácsának az iskola tevékenységéhez nyújtott anyagi és erkölcsi támogatásért, bízunk benne, hogy támogatásukra a jövőben is számíthat a Hargita Megyei Művészeti Népiskola – fogalmazott Péter Csaba, az iskola vezetője.
Az ünnepi kiállításon azok a növendékek mutatkoztak be, akik nem sajnálva az anyagiakat, időt, fáradságot, az utazás nehézségeit, olyan pillanatokat örökítettek meg, amelyek hosszú ideig megmaradnak, és méltón tanúsítják a pillanatnyi művészi sugallatot.
A kiállításon olyan népi mesterségek munkái voltak megtekinthetők, mint a fafaragás, a szövés-varrás, nemezelés, gyöngyfűzés, de emellett rajzokat, valamint festészeti és fotós munkákat is kiállítottak.
Péter Csaba köszönetét fejezte ki az iskola oktatóinak: András Lajos, Jánosi Antal, Szabó Attila, Veres Imola, Kis Portik Irén, Balázs József, Bodor Emese, Godra János, Sebestyén Ferenc és Faluvégi Irma áldozatos munkájának köszönhetően több száz tehetséges fiatal kibontakozását segíti elő az iskola.
A kiállítást követő ünnepi műsorban felléptek az iskola tanulói. Az ünnepségsorozat filmvetítéssel és állófogadással zárult, ahol Rafain Zoltán megyei tanácsos köszöntötte a 35 évet ünneplő népiskolát. „Sok egészséget az előadóknak, talentumot, amit át tudnak adni a diákoknak. Isten adja, hogy a századik évfordulót is megünnepeljük” – zárta köszöntőjét a megyei tanácsos. Az ünnepségen jelen volt Zsombori Vilmos, a megyei önkormányzat egykori elnöke is.
 
Csíkszereda, 2013. április 25.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774