( Szavazat)54 megjelenítés Hármas avatót tartottak tegnap a Gyegyói-medencében. Remetén, illetve a hozzá tartozó Eszenyő határában, valamint Ditróban vágtak szalagot, két felújított megyei útszakasz, valamint hat és fél kilométer ivóvízhálózat hivatalos átadóján. A megyei önkormányzat részéről Petres Sándor alelnök és Bende Sándor tanácsos jelent meg együtt ünnepelni a települések polgármestereivel, a helyi önkormányzatok képviselőivel. A tervezők, kivitelezők, újságírók mellett a hideg ellenére a községek lakosai – a beruházások tulajdonképpeni haszonélvezői – közül többen megjelentek, hivatalosan is birtokba venni a nemrég elkészült aszfaltszőnyeget, vagy rácsodálkozni az új tűzcsapra kötött tömlőből magasra szökő vízsugárra.
Utolsó frissítés: hétfő, 2009 december 21
Eszenyői ivóvízhálózat
Az első megálló az eszenyői határban volt, ahol a kis település vízhálózatának kiépítését ünnepelték az egybegyűltek. „A Sole Bone program alapjaiból – legalábbis részben – megtörtént Remete és Ditró ivóvízhálózatának kiépítése, a nyolc kút fúrásával kezdődően a vezetékek lefektetéséig. Ennek kibővítésére jó lehetőséget biztosított az 577-es kormányrendelet, amely a kis települések vízhálózatának kiépítését támogatta, Borboly Csaba megyeitanács-elnök hatékony segítségével sikerült kihasználni a lehetőséget, így lehet ma vezetékes víz az eszenyői hatvan háztartásban. Szerencsére jó kivitelezőt azonosítottunk, aki időben befejezte az alig júliusban megkezdett munkálatot” – mondta Laczkó Albert Elemér, Remete polgármestere. Eszenyő remetei hálózatból kapja a vizet egy három kilométeres fővezetéken keresztül, a kis településen pedig újabb 6,5 kilométer hosszú vízhálózatot fektettek le. A 780 ezer lejből kiépített rendszer része a 11 tűzcsap is, közkutak kialakítását ellenben feleslegesnek tartották, ugyanis a település összes háztartása rácsatlakozott a rendszerre.
Remete – Várhegy útszakasz
Szalagot vágtak a 153D, Remetét-Marosvárheggyel összekötő megyei út két felújított szakaszának felavatására is. „A felújított út egyik része csak két új aszfaltréteget kapott, mivel nem volt különösebb gond az alapozással, a másik részénél viszont tulajdonképpen újra kellett építeni az illető szakaszt” – részletezte Moldován József, a megyei utak gondnokságának igazgatója. Az összesen négymillió lejes beruházásnak két irányból kezdtek neki, így a településeken belül Remetén 1,2 kilométer, Várhegyen pedig 3,5 kilométer új útburkolat készült el, a munkálatokat a Multipland Kft. végezte.
Ditróból Tölgyesre
Ditró sem maradt le az ünneplésről, hiszen ott is egy lépéssel előre haladt a megvalósítás útján a helyiek régi álma, a 127-es megyei út Ditró – Tölgyes közötti szakaszának aszfaltozása. A kivitelező, a Viadukt Kft. itt is a fentebb említett módszer szerint, két irányból látott neki a javításnak, Ditró irányából másfél, Tölgyes felől pedig valamivel több mint két kilométert sikerült felújítani, az utóbbi esetében a szakasz újraalapozására is szükség volt. „A beruházások időszakát ígértük a mandátum elején, igyekszünk eleget tenni ennek. Különös örömet jelent tehát számunkra, ha sikerül egy-egy újabb olyan szalagdarabbal gazdagítani a gyűjteményt, amely valamilyen sikerre vitt beruházás avatójáról származik. Szerencsére jó ütemben gyűlnek ezek” – emelte ki Puskás Elemér, Ditró polgármestere.
Az elhangzottakból az is kiderült, hogy az említett útszakaszok felújítása tulajdonképpen csak az első sikeres lépéseken van túl, a munka korántsem fejeződött be, és a lehetőségekhez mérten igyekeznek minél hamarabb összetalálkozni az utakat két irányból építő csapatok.
Csíkszereda, 2009. december 15.