( Szavazat)31 megjelenítés Hargita Megye Tanácsának közbenjárására három Hargita megyei község épülő vízrendszeréhez szükséges támogatás kiegészítését hagyta jóvá a Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium.
Utolsó frissítés: csütörtök, 2011 november 24
Jóváhagyta a Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium Hargita Megye Tanácsának beadványát, amelyben kérte az 1997 évi 577-es kormányhatározat értelmében kiírt Megyei és községi utak felújítása, modernizálása és aszfaltozása, és a falvak, valamint turisztikai erőforrásokkal rendelkező közigazgatási egységek vízszolgáltató, csatorna és szennyvízkezelő rendszereinek kiépítését támogató programban jóváhagyott támogatás kiegészítését Gyergyóholló, Kányád és Tusnád községek részére.
A minisztérium korábban az augusztus 3-án az állami költségvetés kiegészítésekor a 10-es számú kormányrendelet alapján hárommillió lejt hagyott jóvá erre a célra Hargita megyének.
A már megkezdett munkálatokra eredetileg jóváhagyott támogatás a helyszíni körülmények miatt elégtelennek bizonyult ezért a megyei tanács további támogatásért folyamodott.
– A frissen kiutalt összegek révén a Kányád községi munkálatokat már idén be tudjuk fejezni, Tusnád községben várhatóan a jövő év során épül ki a vízszolgáltató rendszer, de a most kiutalt támogatás erre is elegendő lesz. Gyergyóholló esetében a most kapott kétszázezer lej segítségével haladni fogunk, bár a befejezéshez még több pénzre lesz szükség – mondta Borboly Csaba, aki szerint a hollói vízhálózat kiépítése egy-két évbe telik a további minisztériumi leosztások függvényében.
A jóváhagyott kérés értelmében a minisztérium további hatszázezer lejjel egészítette ki a Hargita megyének szánt összeget. Gyergyóholló, Kányád és Tusnád községek egyenként 200 000 lejben részesülnek a vízszolgáltató rendszer kiépítésére.
Csíkszereda, 2011. november 24.