Hidegségi útátadás és falufórum

( Szavazat)32 megjelenítés

Hidegségben, október 24-én adta át Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a 127A jelzésű megyei út felújított szakaszát.  Ezt követően az elnök a bánpataki Süket-iskolában tartott falufórumon ismertette a településen megvalósult fejlesztéseket, és egyeztetett a helyi lakosokkal azok problémáiról, elképzeléseikről. 

Szép számmal jelentek meg a hidegségi lakosok a 127A jelzésű megyei út legfrissebben felújított szakaszának átadásán. Mint azt polgármesterük, Mihók Péter az átadási ünnepségen elmondta, pár éve még álomnak is sok volt, hogy ilyen jó útja legyen a településnek. „Szerencsés helyzetben van Gyimesközéplok, hogy az árvizek utáni pénz nélküli nehéz időszakban utat vehetünk át” – fogalmazott a polgármester. Mihók köszönetét fejezte ki az RMDSZ-es politikai képviseletnek, hogy kevésből is sikerült pénzt juttatnia a településükre.

A 127A jelzésű megyei úton múlt évben végeztek nagyobb mértékű javításokat. Jelenleg a település bejáratánál található Tatros-hídtól kezdődően 1,1 kilométeres hosszúságú forgalmas szakaszon hat centiméteres aszfaltréteggel erősítette meg az utat Hargita Megye Tanácsának Útgondnoksága. A megerősítési munkálatot – amit útfestés fog követni – technikai okok indokolták ezen a forgalombiztonsági szempontból szeszélyes útszakaszon.

Borboly Csaba tanácselnök az átadási ünnepségen megígérte, továbbra is odafigyelnek Hidegségre, és a lehetőségekhez mérten támogatják fejlesztési elképzeléseiket. „A hidegségiek is megérdemlik, hogy ugyanolyan kényelmesen éljenek, mint a városi lakosok. Rácz Árpád megyei tanácsos, helyi iskolaigazgató szorgalmazására nagyobb súlyt kapott az út ügye, és ugyanígy más területeken is segítjük a fejlesztéseket, így a kultúrotthon felújítását, vagy a sportbázis megépítését” – mondta az elnök az útátadást követő falufórumon. Borboly Csaba bátorította a helyieket, alapozzanak helyi sajátos értékeikre, hiszen a térség jövőjét a turizmusban és a mezőgazdaságban látják. A tanácselnök további konzultációkat szorgalmaz, és információkkal is segítené a helyieket, hogy azok az aktuális fejlesztési trendekhez igazodó hosszabbtávú jövőkép mentén építhessék fel mindennapjaikat.

A falufórumon jelenlevő Rácz Árpád megyei tanácsos szerint jelenleg a sportbázis felépítése és a kultúrotthon felújítása mellett a hidegségi óvoda felépítése lenne a legfontosabb a település életében. A tanácsos reményét fejezte ki, hogy sikerül kormánypénzek segítségével pár év alatt ezt is befejezni.

Becze István megyei tanácsos a gyimesbükki vasút ügyében tájékoztatta a falufórum részvevőit. A vasút működése jelentős mértékben befolyásolja a helyiek mindennapjait, például a Galac-Temesvár gyorssal járnak a diákok az nagyenyedi iskolába. Becze megnyugtatta a helyieket: bár felröppent a hír, hogy teljesen le fog állni a vasút, lobbi eredményeként elindult a felújítás, és november végéig helyre fog állni a vasúti közlekedés.

A falufórumon kiderült, a helyiek legnagyobb problémája a tej és a hús értékesítése. Borboly Csaba elmondta, bár a mezőgazdaság nem tartozik a megyei tanács hatáskörébe, és így sajnos eléggé korlátozott ebben a tekintetben a megyei tanács támogatási lehetősége, megtesznek minden tőlük telhetőt ezeknek a problémáknak a megoldására, hogy helyi termelők helyi üzemekben dolgozhassák fel termékeiket. A termékek értékesítése érdekében össze kell, hogy fogjanak a helyi termelők – hangsúlyozta Borboly.

Egy másik égető problémaként a helyiek a távolsági autóbuszjáratok megszűnését említették. Elmondták, félnek, hogy nem fogja egy közszállítási cég sem a hosszú távolság miatt felvállalni a helyiek szállítását, pedig sokan napi szinten ingáznak munkahelyre, iskolába. Borboly Csaba elmondta, a közbeszerzésen egy csomagban hirdette meg Hargita Megye Tanácsa a távolsági autóbuszjáratokat, pontosan amiatt, hogy a gyimesközéplokihoz hasonló, nagyobb távolságú járatok se maradjanak szolgáltató nélkül. Borboly szerint, ha nem óvja meg senki a közbeszerzési eljárást, november elsejétől kezdődően – amikor megszűnik az eddigi szolgáltatás – már egy újabb cég fogja biztosítani a gyimesközéplokiak szállítását.

  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774