Hivatalosan is megnyitották a VIII. Szárhegyi Írótalálkozót

( Szavazat)39 megjelenítés
A megyei önkormányzat számára fontos az írott szó támogatása
Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Szárhegyi Írótalálkozót szeptember 6–9. között Gyergyószárhegyen, a Hargita Megye Tanácsa intézményeként működő Szárhegyi Kulturális és Művészeti Központban, a megyei önkormányzat, az Alkotóközpont és a Székelyföld folyóirat közös szervezésében. Péntek délelőtt a találkozó hivatalos megnyitóján elsőként Kassay Péter, az Alkotóközpont igazgatója köszöntötte, házigazdaként, a több mint ötvenfőnyi résztvevőt. 
 – Örülök annak, hogy kétévenként egyre gyarapodó számban tudunk találkozni, örülök, hogy fontos a kortárs magyar irodalom, és ilyen szép számban üdvözölhetem itt ma önöket – hangoztatta az Alkotóközpont vezetője, aki külön köszöntötte a jelenlévők között helyet foglaló Markó Béla költőt, Petres Sándort, Hargita Megye Tanácsának alelnökét, dr. Zsigmond Barna Pált, Magyarország csíkszeredai főkonzulját, valamint a vitaindító nagyelőadást tartó Pomogáts Béla irodalomtörténészt.
Hargita Megye Tanácsa nevében Petres Sándor alelnök köszöntötte a találkozó résztvevőit, kiemelve, hogy a megyei önkormányzat számára fontos az írott szó, ezért igyekszenek odafigyelve és átgondolva támogatni azt.
– Hargita Megye Tanácsa egyrészt, ad hoc módon, különböző könyvek kiadását támogatja, de kiemelhetjük a százkötetesre tervezett Székely Könyvtár sorozatot is. Ugyanakkor igyekszünk a különféle kiadókkal stratégiai szövetségre lépni, és az elkövetkező évekre a támogatási rendszert még jobban használni – emelte ki az alelnök. Petres Sándor beszéde végén felhívta a figyelmet korunk egyik rákfenéjére: – A mai világunk egyre inkább arról szól, hogy mind többen és többen vannak, akik nemhogy leírni nem tudják a gondolataikat, hanem nincsenek leírásra méltó gondolataik. A copy-paste világban a reményt azok jelentik, akik le tudják írni saját gondolataikat, példát mutatva másoknak is.
A köszöntőbeszédek sorát dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul folyatta, aki beszédében a „szavak művészeit” üdvözölte, kiemelve annak fontosságát, hogy a találkozó remek lehetőséget kínál az erdélyi magyar irodalom sajátos kérdéseinek megbeszélésére.
– Irodalomtörténészek és irodalmat alkotók találkozása a mostani, ugyanakkor generációk találkozása is – summázta a főkonzul.
Egyed Péter esszéista, filozófus, a projekt szakmai felelőse az írótalálkozók történetéről és az idei találkozó szervezési hátteréről számolt be.
– A Szárhegyi Írótalálkozó szabad baráti kezdeményezés, semmiféle formális jellege nincs, és meglátásom szerint pontosan ebben van az ereje – hívta fel a figyelmet.
Végül Fekete Vince költő, a Székelyföld folyóirat szerkesztője kívánt eredményes tanácskozást a résztvevőknek.
A megnyitót követően Pomogáts Béla irodalomtörténész Erdélyi irodalom – múlt, jelen, jövő címmel tartotta meg vitaindító nagyelőadását. Előadása első felében elmondta, hogyan került kapcsolatba az erdélyi magyar irodalommal, és miért foglalkoztatja azóta is.
– Az erdélyi magyar irodalomnak mint szellemi intézménynek a létrejöttét és természetét szerettem volna bemutatni – nyomatékosította az előadó, aki az erdélyi irodalom lehetséges további életútjára és ennek értelmére is rávilágított.
Az írótalálkozó keretében szeptember 8-án, szombaton délután 18 órától adják át a Hargita Megye Tanácsa által alapított, pénzdíjjal is járó Csiki László Irodalmi Díjat.
 
Gyergyószárhegy, 2012. szeptember 7.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774