Hozta az elvárt eredményt a harmadik Székelyföld stand

( Szavazat)34 megjelenítés

Elégedettek az október 21–24. között megrendezett Románia Turisztikai Vásárán felállított Székelyföld stand sikerével a szervezők és kiállító vállalkozók egyaránt.

A Romexpo kiállítótermében berendezett 108 négyzetméteres kiállító-felület a négy nap alatt sokszor kevésnek bizonyult, holott a válság miatt összességében 50%-kal kevesebb szolgáltató cég volt jelen.

Ennek ellenére Székelyföld turisztikai ajánlatát képviselő Hargita, Kovászna és Maros megyei kiállítók számára meghozta a vásár a várt sikert. A központi elhelyezésű kiállítóhely és a következetes részvételnek köszönhetően maradék nélkül elkeltek a székelyföldi turisztikai egységek téli-, illetve szilveszteri ajánlatcsomagjai.

Székelyföld sikerét meglovagolva a szervezők jövőre még nagyobb felületen szeretnék bemutatni a térség természeti szépségeit és turisztikai vonzerejét. Erre támaszt nyújthatnak Hargita Megye Tanácsa által megnyert pályázati támogatások, amelyek költségvetésébe bele van foglalva egy nagyobb kiállító-felület bérlése a következő vásárokon. Emellett a következő vásárokon a Hargita megyei szolgáltatók külön standokkal is képviseltetni fogják magukat.

- Hargita Megye Tanácsának a turizmus fejlesztésére létrehozott munkacsoportja sikerként könyvelheti el a vállalkozók önállósodási terveit is, hiszen a cél az volt, hogy összefogva, egymásra kölcsönösen támaszkodva felhívjuk magunkra a figyelmet. Kiteljesedett szolgáltatási rendszert bemutatva ide csábítjuk a kikapcsolódni vágyókat. Ezzel az elvvel nem ellenkezik a külön stand, hiszen ott nyílik alkalom az egyedi szolgáltatások bemutatására. Így teljesedik ki Székelyföld népszerűsítése – vélekedett Borboly Csaba megyei tanácselnök.

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774