Huszonkét „életfa” Borszék sportéletéért

( Szavazat)50 megjelenítés
„A sportért, bázisfejlesztésért, fair-playért és az alkotásért” – ezzel az ajánlással adott át a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság képviselete Borszéken 18 személynek az Életfa Díjjal járó oklevelet, valamint ültetett a díjazottakkal együtt huszonkét tuját szombaton, április 20-án. 
 Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság, valamint a Székely Fair-play Bizottság minden év tavaszán 22 gyertyatuját adományoz a Sportcity Fair-play serleggel díjazott városnak, önkormányzatának, élsportolóinak és szurkolóinak, és a helyiek a parkban vagy a sportbázis körül ültetik el azokat. Lévén, hogy a 2012-es sportgálán Borszék érdemelte ki az év fair-play díját, a fürdőváros Kerek sportpályáján gyűltek össze ünnepléshez és faültetéshez három generáció sportolói. A megyei tanács, a sportigazgatóság, a Székely Fair-play Bizottság, valamint Borszék város önkormányzata szervezte díjátadón Mik József polgármester köszöntötte a díjazottakat, megköszönve a teljesítményüket, ugyanakkor az egykori pezsgő borszéki sportélet nosztalgiájával arra biztatta a jelenlévőket: a helyi ifjúság serkentésében, élsportolásra való rávezetésében mindannyian társuljanak az egykori és most aktív sportoló borszékiek, hiszen máris fellendülés érzékelhető e területen is a helyi sportlétesítmények (sportcsarnok, korszerű sípályák, szabadtéri műgyepes pályák) beüzemelésével.
A sportigazgatóság képviseletében Csíki András igazgató jelezte: az Életfa Díj megalapításával és más akcióikkal minduntalan fel kívánják hívni a figyelmet arra, hogy egy társadalomnak a sportélet legalább annyira fontos vetülete, mint a többi. E szemlélet erősítése és népszerűsítése a célja az igazgatóságnak Hargita Megye Tanácsával együtt – mutatott rá az igazgató személyes köszönetét fejezvén ki a stratégiai támogatásért és partnerségért Borboly Csaba megyeelnöknek.
A Székely Fair-play Bizottság nevében dr. Balázs Sándor jelezte: a 22-es szám a két népszerű sport – a jégkorong és a labdarúgás – szabályzata szerint a bajnokságokra benevezhető játékosok létszámát tükrözi, az „életfa” pedig maga a tuja: a kanadai gyertyatuját 1566-ban hozták Európába, és Révai nagy lexikona életfának nevezi. A bizottság köszöni „a néhai világvándor székelyeknek”, akik a múlt század elején Észak-Amerikából hazatérve magukkal hozták a kis csemetéket. „Tisztelettel, sportbaráti szeretettel és nagyrabecsüléssel emlékezünk a mindenkori érmesekre, bajnokokra, a néhai elődökre, minden sportolóra. Az életfa a sportoló nemzedékek, oktatók, szervezők és támogatók, a jóakaratú és becsületesen küzdő emberek emléke marad” – vallotta Balázs Sándor.
Az ünnepi pillanatokat követően díjosztók, díjazottak és családtagjaik közösen láttak hozzá a tujaültetéshez.
Mint az a munkálat közben készült villáminterjúinkból (lásd lenti linkjeinket) kiderül, Borszék élsportolói szerénységből és kitartásból is példaképei a közösségnek: Vodă Costel sakkozó három éve önként, ingyenesen oktatja-mentorálja a borszéki iskolásokat a sakkozásra, ifj. Molnár Sándor pedig úttörő kutyaszános, az első saját fogattal rendelkező borszéki versenyző, aki – egyelőre, a helyi önkormányzatot leszámítva, mecénások híján – szerény jövedelméből áldoz, ereje felett, a kutyaszánozásra, sőt tizenkét éves Bernadett lányát is a sportágban való munkára edzi.
 
Díjazottak:
1. Farkas Aladár, testneveléstanár
2. Vodă Costel, sakk
3. Szőcs Gábor, sí
4. Virginás Árpád, sí
5. Szabó Tibor, sí
6. Ciortea Titus, labdarúgás
7. Metcz József, labdarúgás
8. Lukács Ferenc, labdarúgás
9. Ferencz Márton, labdarúgás
10. Adămuţă Demian Daniel, labdarúgás
11. Tamas Marin Petru, labdarúgás
12. Puskás György, labdarúgás
13. Csibi József, labdarúgás
14. Molnár Sándor, labdarúgás
15. Ifj. Molnár Sándor, kutyafogat
16. Benkes Zsolt, labdarúgás
17. Cseke Ladislau, labdarúgás
18. Borszék város – Mik József, szervező, polgármester
Videók:
Interjú VODĂ COSTEL sakkozóval:
Mi tartja a lelket az egyetlen borszéki kutyaszánosban? – interjú ifj. Molnár Sándorral: http://www.youtube.com/watch?v=HIYKSAguENw&feature=youtu.be
 
Borszék, 2013. április 20.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774