( Szavazat)56 megjelenítés Kerékpárral környezetünkért
Szeptember 12-én másodjára szervezték meg a Tusnád MTB Maratont Tusnádfürdőn, a Csomád-hegység és a Torjai-havasok csodálatos tájain. A tavaly már nagy sikert arató rendezvény célja idén nemcsak az egészségesebb és aktívabb életmódra való ösztönzés volt, hanem a szervezők felhívták a figyelmet a kerékpározás környezetkímélő hatására is. A versenyzők két nagy kategóriában indulhatnak: Hobby 28 km, valamint Race 47 km.
Utolsó frissítés: hétfő, 2010 szeptember 13
A program vasárnap reggel 7 órától kezdődött a versenyzők benevezésével és a rajtszámok átvételével, ami 10 óráig tartott. A hivatalos megnyitó után 11 órától rajtoltak a versenyzők, majd díjátadási ünnepséggel zárult az esemény. Ezen részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is, aki kiemelte a kerékpározás és a sport egészségmegtartó, környezetkímélő szerepét, és bátorította a rendezőket meg a résztvevőket hasonló rendezvények szervezésére.
A verseny szervezője a tusnádfürdői Aktivity Egyesület, partner az Extreme Sport Klub és a Green Zone Egyesület, támogatója Hargita Megye Tanácsa. Bővebb információkat a rendezvényről a http://www.aktivity.ro/maraton/?l=hu honlapon találnak.
Csíkszereda, 2010. szeptember 12.