Ismét Hargita megyében járt az osztrák sípályaszakértő

( Szavazat)41 megjelenítés
Egy év után ismét Hargita megyében járt Hubert Ramskogler osztrák sípályaszakértő, hogy a Hargita-hegység sípályáinak összekötésének és egy komplex turisztikai beruházás gazdaságos fenntartásának megtervezésében segítsen. A Hargita Megye Tanácsa és az általa létrehozott Hargita-hegység Fejlesztéséért Egyesület meghívására érkező mérnök április 27-én, szombaton a csíkszeredai megyeházán találkozott Borboly Csaba megyeelnökkel. 
 Hubert Ramskogler, aki már tavaly felmérte a terepet, és háttértanulmányt is készített (a dokumentum német nyelven elérhető itt: http://hargitahegyseg.hargitamegye.ro/images/doc/HARGHITA_Projekt2012.pdf), úgy látja, hogy Hargitafürdőt kellene összekötni a Madarasi Hargitával. A fenntarthatóság érdekében villamosítás és útépítés szükséges az érintett területen, a beruházásban érdekeltté kell tenni a vállalkozókat meg a közbirtokosságokat egyaránt, ezek összefogásával, valamint helyi és megyei önkormányzati támogatással lehet megvalósítani a Hargita-hegység fejlesztési tervét, fejtette ki a szakember.
Borboly Csaba szerint a megyei tanács elsősorban útépítéssel és villamosítással tudná támogatni a megvalósítást, erre van jogi lehetősége, de ehhez szükség van a helyi önkormányzatok és a közbirtokosságok pozitív hozzáállására is. Szóba kerültek a projekt megvalósítása szempontjából kedvezőtlen törvények is, amelyek megváltoztatására kevés esély van a megyeelnök szerint, mindaddig, amíg az RMDSZ ellenzékben van, ezért arra kell koncentrálni, mi az, amit tenni lehet a jelenlegi jogi keretek között. Borboly Csaba azt is elmondta, hogy sípályaépítésre nincs törvényes lehetősége Hargita Megye Tanácsának, de a már említett út- és elektromoshálózat-építés mellett segíthet a pályaösszekötésben is.
A jelenlévők – az osztrák szakemberen és a megyeelnökön kívül Ferencz Csaba, a Hargita-hegység Fejlesztéséért Egyesület vezetője, Máté Lehel, az egyesület munkatársa, valamint Benedek Lukács homoródfürdői vállalkozó – abban állapodtak meg, hogy gyorsítani kell az elképzelés megvalósításának folyamatát, hiszen most már a gyakorlati szakaszához közeledik a Hargita Megye Tanácsa által elindított Hargita-hegység-projekt, amely a térség jobb turisztikai kiaknázását célozza, és négy évvel ezelőtt indította útjára Borboly Csaba a Hargita megyei turisztikai és desztinációmarketing-szakemberekkel együtt, főként a Babeş–Bolyai Tudományegyetem gyergyószentmiklósi tagozatán tevékenykedő dr. Dombay István egyetemi docens és dr. Horváth Alpár egyetemi adjunktus segítségével.
– A Hargita-hegység-projekttel az a célunk, hogy térségünk jellemzőit kihasználva a turizmus révén is jobb életszínvonalat teremtsünk, és ez a környéken meghúzódó kistelepülések lakóinak is hasznára legyen. Ehhez azonban nem elég a megyei tanács vagy az egyesület, hanem az érintett önkormányzatok, közbirtokosságok, vállalkozók összefogására van szükség – mondta Borboly Csaba, aki valós esélyt lát az elképzelések gyakorlatba ültetésére, és az RMDSZ parlamenti képviseletére is számít abban, hogy javaslatokat nyújtsanak be a parlamentben a vonatkozó jogszabályok módosítására.
A Hargita-hegység Fejlesztéséért Egyesület munkatársait az elmúlt ősszel meghívta a Ski Consulting Austria osztrák sípályatervező cég Ausztriába, ahol betekintést nyerhettek az osztrák síturizmus hátterébe, működésébe. A kapcsolattartás azóta is folyamatos. A jelenlegi látogatás célja a későbbi együttműködési lehetőségek áttekintése. Az osztrák síszövetség munkatársai a Hargita megyeiek segítségére lehetnek pályákat működtető személyzet kiképzésében, új és használt sífelvonók, hóágyúk, hótaposók és egyéb sítechnikai eszközök beszerzésében, valamint felszerelésében is.
Hubert Ramskogler a tavalyi látogatása alkalmával pozitív körülményként értékelte a bővizű források és patakok meglétét, amelyek elengedhetetlenek a sípályák hóágyúzásához. Jó ötletnek tartja a Csicsói Hargita platóján egy sífutópálya és egy magaslati edzőközpont kialakítását. Ramskogler szerint oda kell figyelni arra, hogy a létesítményeket ne csak télen, hanem nyáron is lehessen működtetni, ezért kabinos felvonót javasol Hargitafürdő szennyvízülepítőjétől a jelerősítő antennáig, és egy másikat a Vargyas völgyéből a Madarasi Hargitán levő panziókig. A zárt gondolákkal nyári időszakban is lehet szállítani a turistákat, és nemcsak síléc-, hanem kerékpártartókat is lehet rájuk szerelni. Elmondása szerint az Alpokban egyre nagyobb teret hódít a kerékpárral való ereszkedés. Akárcsak az alpesi sízés esetében, a Hargitán is különböző nehézségi fokú pályákat lehetne kijelölni a szélesebb közönség megszólítása érdekében.
 
Csíkszereda, 2013. április 27.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774