Ismét Székelyföld-stand a Hungexpón

( Szavazat)39 megjelenítés

Idén is várja a látogatókat a Székelyföld-stand a budapesti Hungexpón: a tavalyi sikeres szereplés után az Utazás 2011 című, március 3–6-án rendezett 34.  nemzetközi idegenforgalmi kiállításon ismét népszerűsítik régiónkat Hargita Megye Tanácsa és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület szervezésében.

A 70 négyzetméteres kiállítófelületen több mint tíz információs pulttal várják az érdeklődőket, a K pavilon 107A számú standjánál, csütörtöktől vasárnapig naponta 10–18 óra között, és többek között a hagyományos székely gyógyfürdőket, székelyföldi kirándulóhelyeket, látnivalókat ajánlják.

A nemzetközi kiállításon Székelyföldet mint történelmi régiót kívánják megjeleníteni a szervezők, ennek érdekében már több hasonló expón részt vettek, nemcsak az idegenforgalom, hanem a mezőgazdaság területén is, piacot teremtve a hagyományos székely termékeknek. A térség legnagyobb vonzereje a helyiek vendégszeretetében, az ital- és ételkülönlegességekben, valamint az alacsony árakban rejlik, a székely elöljárók és vállalkozók erre alapozzák az egységes székelyföldi arculatot.

   
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774