( Szavazat)59 megjelenítés „Erős ez a víz, mint a székely nép!” (Mátyás király)
Kovászna Megye Tanácsának turizmussal foglalkozó egyesülete idén másodszor Hargita Megye Tanácsával közösen szervezi meg a IV. AQUARIUS – a borvíz ünnepét a dánfalvi Dugásfürdőn 2010. augusztus 28-án.
Utolsó frissítés: szerda, 2010 augusztus 25
Augusztus 25-én beharangozó sajtótájékoztatót tartott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Birtalan József megyemenedzser és Demeter János, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke.
Borboly Csaba a székelyföldi összefogás újabb eredményének nevezte az eseményt, amely az egyik legnagyobb, legféltettebb kincsünk, a borvizek népszerűsítését célozza meg.
„Fontos tudatosítani a lakosságban, hogy mekkora kincs van a talpunk alatt, az emberek csak a tusnádi, szentkirályi, borszéki borvizeket ismerik, de csupán a Hargita-hegység térségében 103 gyógyforrást tartanak nyilván. Hargita Megye Tanácsának célja a borvízforrások bekapcsolása a turizmus körforgásába, ezt célozza meg a hagyományos fürdők felújításáról szóló projekt, a Borvíz útja program és a két megye által közösen leadott pályázat is, amely a borvízforrások népszerűsítésére irányul” – nyilatkozta a tanácselnök.
Demeter János bemutatta az Aquarius történetét, amely 2006-ban indult útjára a Sepsiszentgyörgy önkormányzata és Kovászna Megye Tanácsa által létrehozott turizmussal foglalkozó egyesület szervezésében, az ásványvizek reklámozása, értékeink bemutatása céljával. Az első Aquariust Mikóújfaluban tartották, a Bedő-forrás mellett, akkor 30 forrás vizét mutatták be. 2008-ban a Sepsiszentgyörgy melletti Sugásfürdőn 20 település 37 borvízforrásának vizét kóstoltatták meg a borvizes települések, és elsőként megszervezték a Tündérek Bora versenyt is. 2009-ben már Hargita megye is részt vett a kézdiszentkereszti borvízünnepen, és a bemutatott források száma elérte a negyvenet.
„A kezdeményezés elérte célját, egyre bővül, és lassan talán a nemzetközi közvélemény figyelmét is sikerül felhívni a székelyföldi borvizekre” – mondta az alelnök.
Birtalan József jelzésértékűnek nevezte, hogy Hargita megye éppen a kézdiszéki ünnepség szervezésébe kapcsolódott bele, hiszen Mátyás király asztalán is kézdiszentkereszti borvíz gyöngyözött. Elmondta, fontos a tiszta környezet megőrzése az utókor számára, a borvizeink feltárása, megbecsülése, értékesítése.