Ivóvízhálózatot adtak át Hágótőn

( Szavazat)70 megjelenítés
A Gyergyótölgyes községhez tartozó Hágótő 220 lakója csatlakozhat rá a december 19-én átadott ivóvízrendszerre. A Hargita Megye Tanácsa javaslatára az 577/1997-es kormányprogramba foglalt beruházás avatóját a 90 köbméteres fémtartálynál rendezték meg, jelen volt Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke, Toader Ungureanu polgármester, Csibi László alpolgármester és Major Sándor plébános is. Borboly Csaba beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a vízrendszer nem csupán megkönnyíti a helyi lakosok életét, hanem felértékeli ingatlanjaikat.
 
 
– Családonként mintegy 1500 euróval lettek gazdagabbak a hágótőiek, mivel e hálózat révén körülbelül ennyivel értékelődnek fel a település ingatlanjai – vélte a tanácselnök hozzátéve: a környéken a turizmus is fellendülhet a közeljövőben, főleg hogy a Marosvásárhelyt Jászvásárral összekötő autópálya pár éven belül megépülhet, és a közelben halad majd el.
 
Toader Ungureanu polgármester elmondta, hogy máris ennek a hálózatnak a bővítésén gondolkodnak, mert a víztartály kapacitása megbírja. Mind a polgármester, mind Csibi László alpolgármester a szennyvízcsatorna-rendszer kiépítését nevezte meg további szükségletként, ezenkívül pedig mobiltelefonjel-erősítő antennát szeretnének az egyik hegytetőre szerelni, ehhez viszont villanyvezetéket kellene oda kivezetni.
 
A szalagvágást követően Borboly Csaba kinyitotta a tartály ürítőcsapját, jelképesen elindítva ezzel a szolgáltatást. Az 534 300 lej értékű beruházás, a 90 köbméteres fémtartályon kívül, magában foglalja az 5920 méter hosszú elosztóvezetéket, egy 10 köbméteres vasbeton tartályt szivattyúval, egy automata klóradagoló rendszert és hat tűzcsapot. A vizet a helyi Putna patak hordalékágyában ásott kútból nyerik. Gyergyótölgyes község biztosítja a vízrendszer működtetését, és a lakosokkal közösen oldják meg a hálózatra való rácsatlakozást.
 
Csíkszereda, 2011. december 19.
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774